Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a „Magyarország jó tanulója − jó sportolója 2017” címmel azon tanulókat és hallgatókat kívánja kitüntetni, akik a 2016/2017. tanévben eredményes tanulmányi munkájuk mellett kimagasló sportteljesítményt nyújtottak.
A pályázat kiírásában közreműködnek a sportköztestületek:
Magyar Olimpiai Bizottság, Magyar Paralimpiai Bizottság, Nemzeti Versenysport Szövetség, valamint a Nemzeti Diák, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség (a Magyar Diáksport Szövetség és a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség tagszervezetekkel).
A pályázat célja:
− az ifjúság ösztönzése o az eredményes tanulásra és magasabb szintű sportolásra, o a szellemi és fizikai képességek folyamatos fejlesztésére, továbbá o fizikai aktivitásra, rendszeres és egészségfejlesztő testmozgásra;
a tehetségfelismerés, -gondozás és -kiválasztás, valamint az utánpótlás-nevelés célkitűzéseinek segítése;
az egészséges életmód népszerűsítése;
a becsületes játék, a fair-play szellemének ápolása; valamint
a legkiválóbbak méltó elismerésben részesítése.
A pályázat díjazása:
A díjazottak a „Magyarország jó tanulója − jó sportolója 2017” címet elismerő miniszteri oklevelet kapnak a 2016/2017 tanévben elért eredményes tanulmányi munkájukért és kimagasló sportteljesítményükért.
Három kategóriában nyújtható be pályázat (a 2016/2017. tanévre vonatkozóan):
I. kategória: köznevelési intézmény nappali rendszerű iskolai oktatásban vagy magántanulói jogviszonyban részt vevő 5−8. évfolyamos tanulója
II. kategória: köznevelési intézmény nappali rendszerű iskolai oktatásban vagy magántanulói jogviszonyban részt vevő 9−13. évfolyamos tanulója
III. kategória: felsőoktatási intézmény teljes idejű képzésben részt vevő (nappali tagozatos) alap-, mester-, osztatlan képzésben vagy felsőoktatási szakképzésben részt vevő hallgatója
A cím elnyerésére az a tanuló vagy hallgató pályázhat, aki az alábbi feltételek mindegyikének megfelel:
1. A 2016/2017. tanévben valamely magyarországi köznevelési intézmény nappali rendszerű iskolai oktatásban vagy magántanulói jogviszonyban részt vevő 5−13. évfolyamos tanulója, vagy legalább az egyik félévben felsőoktatási intézmény teljes idejű képzésben részt vevő (nappali tagozatos) alap-, mester-, osztatlan képzésben vagy felsőoktatási szakképzésben részt vevő hallgatója;
1
2. Tanulmányi átlaga kettő tizedesjegy értékre kerekítve – az I. és II. kategóriában a magatartás és szorgalom jegyek kivételével számítva − elérte az alábbi eredményt:
I. kategória: a 2016/2017. tanév végén legalább 4,80
II. kategória: a 2016/2017. tanév végén legalább 4,70
III. kategória: a 2016/2017. tanév I. vagy II. félévében a súlyozott tanulmányi átlaga – minimum 15 teljesített kredit mellett – legalább 4,00 3. A 2016/2017. tanévben (2016. szeptember 1. és 2017. augusztus 31. között) a Pályázati útmutatóban meghatározott sportágban és versenyen 1−6. helyezést ért el.
A Pályázati felhívás és a Pályázati útmutató az alábbi weboldalakon érhető el: − a kormányzati portálon, az Oktatásért Felelős Államtitkárság hírei között: http://www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma/oktatasert-fel…,
− a pályázati kiírásban közreműködő sportköztestületek és tagszervezetek honlapjain (www.olimpia.hu, www.hparalimpia.hu, www.nvesz.hu, www.ndhsz.hu, www.mdsz.hu, www.mozduljra.hu).
A pályázat benyújtása:
A pályázati dokumentációt (amely a Pályázati adatlapból és mellékletekből áll) három (egy eredeti és kettő, az eredetivel megegyező, egyszerű másolat) példányban kell benyújtani kizárólag papíralapon, postai úton az Emberi Erőforrások Minisztériumának címére, a Pályázati útmutatóban foglaltaknak megfelelően.
(Első lépésként a szükséges igazolásokat kiállító intézménnyel és szervezettel/szervezetekkel történő kapcsolatfelvételt javasoljuk, mivel a dokumentumok elkészítése és esetleges postai kézbesítése hosszabb időt vesz igénybe. Hiánypótlásra nincs lehetőség!)
Benyújtási (postai feladási) határidő: 2018. április 17.
A pályázat értékelése:
A pályázatokat az Értékelő Bizottság – a tanulmányi, valamint a sporteredményeket figyelembe véve – egységes szempontsor alapján értékeli. A pályázat díjazottjairól − az Értékelő Bizottság által felterjesztett javaslat alapján − az oktatásért felelős miniszter hoz döntést.
Értesítés a pályázat eredményéről:
A díjazottak listája a pályázat benyújtási határidejét követő 90 napon belül – az elért eredmény és oktatási intézmény megjelölésével − közzétételre kerül a kormányzati portálon az Oktatásért Felelős Államtitkárság vezető hírei között, amelyről a pályázók a kapcsolattartó e-mail címére küldött elektronikus üzenetben kapnak értesítést.
Díjátadás:
A legmagasabb pontszámot elért díjazottak meghívást kapnak a „Magyarország jó tanulója − jó sportolója 2017” cím díjátadó ünnepségére, a többi díjazott postai úton veheti át az elismerő oklevelet.
A pályázat részleteit a Pályázati útmutató tartalmazza.
További információ:
A pályázattal kapcsolatosan további információt Géczi Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelés-stratégiai referense nyújt a +36 (1) 795 4135 telefonszámon.
Csatolmány | Méret |
---|---|
pályázati felhívás | 278.73 KB |
pályázati adatlap | 108 KB |
AJÁNLÁS KÖZNEVELÉSI INTÉZMÉNY TANULÓJA RÉSZÉRE | 45 KB |
AJÁNLÁS FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNY HALLGATÓJA RÉSZÉRE | 40 KB |
HITELESÍTÉSRE JOGOSULT SZERVEZETEK | 87.5 KB |
HAZAI SPORTEREDMÉNY-HITELESÍTŐ ADATLAP | 54.5 KB |
NEMZETKÖZI SPORTEREDMÉNY-HITELESÍTŐ ADATLAP | 55.5 KB |
ADATKEZELÉSI NYILATKOZAT | 37.5 KB |
TANULMÁNYI VERSENYEK | 169 KB |