Skip to main content

Kunstár Simon a vezérevezős mögött a hármas helyen erősíti férfi ifjúsági kormányos négyesünket, amely idén Franciaországban bronzérmet nyert a korosztályos Európa-bajnokságon. A szegedi evezős érettségi előtt áll, és Dani Zsolt tanítványa már eldöntötte milyen pályát választ.

Sorozatunk előző részében csapattársad Csizmadia Ádám “Csizi” elárulta, hogy a pályán te vagy a főnök, te “hoppolsz” rá a tempóra. Mi alapján adod meg a jelet?

Általában az utolsó 750-500 méter között adom ki a jelszót. Amikor érzem, bemondom, és akkor elég erősen megnyomjuk.

Melyik eredményedre vagy a legbüszkébb?

Egyértelműen az idei ifi Európa-bajnoki bronzéremre. Összeszedett, erőteljes teljesítményt nyújtottunk. Nem véletlenül, hisz sokat készültünk együtt, körülbelül egy évet edzettünk együtt az Eb előtt.

Milyen emlékeid vannak az Eb-döntőről?

Emlékszem, hogy nagyon izgultam, annál is inkább, hisz az aranyéremre is volt esélyünk.

Alapvetően izgulós típus vagy?

Általában igen. ezért is szeretek csapatban evezni, ahol megoszlik a feszültség.

Hogyan jellemeznéd magad egyetlen szóval?

Az ősember. (nevet)

Hűha! Miért?

Nem is tudom. Régebben hosszabb hajam volt, és nem vagyok annyira borotválkozós típus. Sokan azt mondták rám úgy nézek ki, mint egy ősember.

Az ősemberben őserő is lakozik?

Persze!

Mikor, és hogyan dőlt el, hogy evezős leszel, és mennyi szerepe volt ebben a bátyádnak, a korábbi válogatott Kunstár Márknak?

2017-ben 12 éves koromban kezdtem el evezni, akkor Márk már bőven űzte a sportágat. A természet közelsége fogott meg a legjobban. Akkor döntöttem el, hogy komolyan “beleállok” az evezésbe, amikor 2018-ban a bátyám nyolcasban döntős volt az ifi világbajnokságon.

Hasonlítasz valamiben evezősként Márkra?

Képes vagyok alázatosan elvégezni a kevésbé kedvelt edzésmunkát. Unott arccal, de végig csinálom.

Mi nem füllik a fogadra?

Nem annyira szeretem a hajtós edzéseket. Sokkal inkább a hosszú, monoton tréningeket. Olyankor el tudok merülni a gondolataimban.

Töprengő típus vagy?

Igen.

A magánéletben is segít egy jó hosszú, egyhangú edzés?

Igen, egyértelműen.

Mit, és hol tanulsz?

Fizika szakon vagyok végzős az egyik szegedi gimnáziumban. Fizikus szeretnék lenni, leginkább a kvantumfizika, és az atomfizika áll hozzám közel.

Mekkora motiváció számodra, hogy idén két magyar tudós, Karikó Katalin, és Krausz Ferenc is átveheti a Nobel-díjat? Ráadásul az előbbi szegedi kötődésű – nem mellesleg lánya, Francia Zsuzsanna révén pedig az evezéshez is nagyon sok köze van.

Nagy motiváció! Egyébként Krausz Ferencnek is van szegedi kötődése, mivel a Szegedi Tudományegyetem Lézeres Kutatóintézete használja, kutatja a találmányát az attoszekundumos mérést!

Karikó Katalin nemrég ellátogatott Alma materére a Szegedi Tudományegyetemre, ahol díszsorfallal fogadták a helyi evezősök. Volt alkalmad találkozni vele?

Sajnos nem. Edzésem volt.

Leendő fizikusként mit jelentenek számodra Karikó Katalin, és Krausz Ferenc elismerései?

Azt hogy tudósként, kutatóként Magyarországról is el lehet jutni olyan magasságokba, mint ők.