Skip to main content

Két hajóegység döntőbe jutásáért drukkolhattunk a világbajnokság pénteki versenynapján. Az utolsó előtti nagy megmérettetést találgatások, esélylatolgatások előzték meg, mind a versenyzők, mind az edzők részéről.

 

 

 

Elsőként Varga Tamás (Démász Bajai Spartacus VSC) – edzője: Bartos Nándor és Rapcsák Károly – szállt vízre. A két középfutamból az első három-három csapat jutott a vasárnap megrendezésre kerülő döntőbe.

 

Tamás ebben az évben végig a könnyűsúlyú kétpárevezősre koncentrált, ám az utolsó pillanatban Galambos Péter (Vác Városi EC) betegsége miatt egypárevezősben „kényszerült” rajthoz állni.

 

Tamás korábban már bizonyított ebben a versenyszámban, 2001-ben, a Luzern-i világbajnokságon ötödik tudott lenni.

 

Futamában abszolút esélyesnek Mads Rassmussen számított, Tamás versenytaktikájában számított is a dán erős „támadására”. Tamás jól kezdett és a táv felénél erősíteni is tudott, megszerezve, majd 1500 méterig megtartva vezető helyét. Az utolsó ötszáz méteren viszont már nem szállt versenybe az első helyért, inkább a biztos továbbjutásra koncentrált és végül második helyen végzett, bejutva ezzel a vasárnapi döntőbe.

 

 „A mezőny és a hajóegység is ismeretlennek számít most nekem. Egészen más taktikát kell alkalmazni, mint a már megszokott kétpárevezősben. Sokkal gyorsabban lehet reagálni a versenytársak kezdeményezéseire és én is gyorsabban tudok váltani. A versenytársak nagy részével még soha nem kellett versenyeznem, nagyon zavart, hogy nem tudom, mire számíthatok tőlük.

 

Igazából még a saját képességeimet sem ismerem ebben a hajóban és ebben a mezőnyben. Csak eddig futamig terveztem meg a pályákat, a döntőben való szereplés egy másik fejezet; az biztos, hogy ha kell úgy szednek majd ki a hajóból vasárnap.”

 

Varga Tamás a vasárnap 10:18-kor kezdődő döntőben a dán Mads Rasmussennel, a brazil Alison Silva -val, a görög Polymerios Vasileios-sal, a japán Daisaku Takeda-val és az új-zélandi Duncan Grant-tal fog rajthoz állni.

 

 

 

Női könnyűsúlyú kétpárevezősben Hajdú Zsuzsa (Csepel EK) és dr. Alliquander Anna (Danubius Nemzeti Hajós Egylet) – edzőjük: Bene László – szintén az első három hely valamelyikéért küzdött, ez jelentette a döntőbe-jutást.

 

 

 

Tudjuk, a lányok a pálya első felén nem elég gyorsak, az utolsó ötszázon viszont igen erős finisre képesek. Most viszont nem engedték el a mezőnyt a pálya első felén és korán elkezdték a finist is, amivel sikerült is közelebb kerülniük a továbbjutó helyekhez.

 

Végül a negyedik helyen értek célba, ezzel a szombati B döntőben (15:36-kor) indulhatnak a legjobb helyekért.

 

 

 

 

“Szerettünk volna meglepetést okozni, sajnos nem sikerült. Nem tudtunk volna ennél többet, ezen a világbajnokságon ez volt a legjobb pályánk, végig éreztük, hogy nem maradtunk le, annyira, mint szoktunk. A végén még megcsináltuk az erős finist, ami végül a negyedik helyhez volt elég.  Reméljük a B döntőben is ehhez hasonló pályát tudunk majd teljesíteni.” – nyilatkozta Hajdú Zsuzsa és dr. Alliquander Anna

 

“Nagy megleptés lett volna, ha a lányok bekerülnek a döntőbe, remélem a szombati B döntőben is hasonló harciassággal mennek majd, mint ma. – nyilatkozta Bene László.”

 

 

Részletes eredmények a www.worldrowing.com oldalon.