Skip to main content

Az ifjúsági, és U23-as világbajnokságon ma nyolc magyar egység állt rajthoz. Női normálsúlyú kétpárevezős csapatunk megnyerte a C döntőt, ifi szkiffesünk Pádár Luca a reményfutamból kiharcolta a legjobb 12 közé jutást, férfi kormányos nélküli négyesünk az előfutamban hasított eredményesen. U23-as csapataink közül három volt ma érdekelt az elődöntőkben.

Női normálsúlyú kétpárevezős egységünk, azaz Galcsó Flóra, és Kas Natália a C döntő megnyerésével zárta a világbajnokságot. A lányok végig stabilan az első helyen haladtak a futamban, és lett, tajvani, valamint egyiptomi ellenfelük előtt behúzták a győzelmet a C döntőben. Összesítésben a 13. helyen zártak a világbajnokságon!

Fotók: Czucz Bálint/Magyar Evezős Szövetség

Gratulálunk a lányoknak, és edzőjüknek Lőrincz Attilának!

Koncsik Dominik, és Juhász Tamás, azaz U23-as normálsúlyú kettesünk az elődöntőben a 6. helyen ért célba, így a B döntőben fejezheti be szereplését pénteken délután.

Szintén a B döntőbe jutott U23-as könnyűsúlyú kétpárunk, azaz Bridge Henry, és Szőllősi Balázs. A srácok az 5. helyen zártak a elődöntőben, szombaton délután állnak rajthoz a 7-12. helyért.

U23-as normálsúlyú egypárevezősünk, Zsiros Janka a C/D elődöntőben aratott győzelmet. Janka a táv első felében a harmadik helyen haladt, majd egyre feljebb zárkózott, az utolsó 500 méter megkezdésekor már vezetett mexikói vetélytársának, végül megnyerte a futamot. Péntek délután a C döntőben áll rajthoz.

Férfi ifjúsági kormányos nélküli négyesünk az olasz csapattal karöltve dominált előfutamában. Kalmár Áron, Pálmai Ágoston, Kunstár Simon, és Csizmadia Ádám végig szorosan a taljánok nyomában volt, és magabiztosan jutott a legjobb 12 közé a 2. helyen. Molnár Dezső tanítványai szombaton délelőtt vívnak meg a legjobb 6 közé jutásért.

Ifjúsági egypárevezősünk Pádár Luca a reményfutamból magabiztosan jutott a legjobb 12 közé, miután végig a második helyen haladt, és ért célba. Luca, és az élen végző szlovén lány dominált a mezőnyben, a 3. helyen továbbjutó tunéziai evezős nyolc másodpercet kapott tőle. A szám elődöntőit szombaton délelőtt rendezik.

Férfi ifi kormányos négyesünk nyitotta. Dedeyan Narék, Zudor Marcell, Geszti Attila, Boros Olivér, kormányos: Majoros Nóra összetételű egység a török, és az olasz csapat mögött a 3. zárt az előfutamban. Csak a győztes jutott az A döntőbe. Pergel László tanítványai péntek délelőtt 9 órakor rajtolnak a reményfutamban.

Ifi női nyolcasunk is megkezdte szereplését a vb-n. A Sándor Zsófia, Bencsics Hella, Nagy Zsófia, Skobrák Borbála, Balázs Szonja, Angyal Zsófia, Schrieber Anna, Csányi Petra, kormányos: Ficsor Noémi összetételű egység az előfutamban az ötödik helyen zárt. Ficsor László tanítványai pénteken 9:30 órakor a reményfutamból harcolhatják ki az A döntős szereplést.

Mindenkinek további sok sikert kívánunk! HAJRÁ MAGYAROK!