Skip to main content

Hagyományosan az előző közgyűlés óta elhunytak emléke előtt néma főhajtással tisztelgett a plénum, és köszöntötte a kerek évfordulós örökifjú sporttársakat.  A 2022-es esztendő mellett a 2021-es év évfordulósait is köszöntöttük, mert tavaly a koronavírus-járvány miatti online megtartott közgyűlésen erre nem volt lehetőség. A 2021-ben U23-as világ-, és Európa-bajnoki döntőben szereplő női könnyűsúlyú kétpárevezősben, és edzője Héraklész-díjat vehetett át. Ünnepélyesen kihirdettük a túraverseny, és az egyesületi pontverseny végeredményét.

Fehérvári Eszter és Csepel Zsófia párosa, amely olimpiai számban, könnyűsúlyú kétpárevzősben az U23-as Európa-bajnokságon, és világbajnokságon is az ötödik helyen zárt. Eszter nem tudott jelen lenni az ünnepségen, Zsófit, és az egység edzőjét Alföldi Zoltánt, Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára, és Dr. Géczi Mariann, az EMMI sportért Felelős Államtitkárságának Sportszakmai és Utánpótlás-nevelési főosztályvezetője köszöntötte.

Pető Tibor leköszönő elnök, a túraversenyek mennyiségi, és minőségi versenyének dobogósait, illetve az egyesületi pontverseny győzteseit köszöntötte.

A túraversenyek mennyiségi versenyének első három helyezettje:

  1. Külker Evezős Klub Óbuda 4782 pont
  2. Budapest Evezős Egyesület 3156 pont
  3. Csongrádi Vízügyi Sportegyesület 2714 pont

A túraversenyek minőségi versenyének dobogósai:

  1. Külker Evezős Klub Óbuda 175,8 pont
  2. EGIS 132,8 pont
  3. Vízügyi Sport Club 98 pont

Az egyesületi pontversenyben a nagy egyesületek közül a Győri Atlétikai Club, a közepes egyesületek közül a Külker Evezős Klub Óbuda, a kis egyesületek közül pedig a Balatoni Kajak Kenu Evezős és Vitorlás SE győzött.

Szívből gratulálunk!

A közgyűlés résztvevői együtt emlékeztek a legutóbbi ülés óta elhunytakra:

  • Ács Ferenc, hajóépítő mesterre
  • Dobieczki Sándorné, Klári nénire, országos minősítésű versenybíróra
  • Háromházi Albert, edzőre
  • Sólyom Györgyné Hujber Ani, edző, és országos minősítésű versenybíróra
  • Kozeschnik László, az MTK evezős szakosztályának egykori vezetőjére

Emléküket megőrizzük!

A közgyűlésen harmincöt kerek évfordulós születésnapost ünnepelhetünk. A jelenlévő ünnepelteknek Pető Tibor leköszönő elnök gratulált.

Akik 2021-ben ünnepeltek:

  • Kemény Imre (90. születésnap)
  • Kemény Imréné Mészáros Róza (90.)
  • Kerényi László (90.)
  • Bohn Ferencné Rakitay Zsuzsa (85.)
  • Melega Tibor (85.)
  • Szántóné Dr. Domonkos Anna (80.)
  • Dudás Miklósné Kuthy Zsuzsanna (80.)
  • Fáth András (80.)
  • Sarlós Györgyné Mózer Erzsébet (80.)
  • Bán Ágnes (75.)
  • Dr. Kokas Péter (75.)
  • Melis Antal (75.)
  • Pénzes László (75.)
  • Zrubka Jánosné Salamon Ágnes (75.)
  • Balogh László (70.)
  • Rapcsák Károly (70.)
  • Tóvári Péter (70.)
  • ifj. Zsitnik Béla (70.)
  • Kiss Ferenc (65.)
  • Kosztolányi Kamilla (65.)
  • Ölschléger Róbert (65.)
  • Szijj Ágnes (65.)

Akik 2022-ben ünnepeltek, ünnepelnek:

  • German Ottó (90. születésnap)
  • Liptai Nándorné Pekanovits Mária (85.)
  • Szabó Károly (85.)
  • Csankó Tibor Ferenc (80.)
  • id. Zarándy Pál (80.)
  • Mármarosi Győző Antal (80.)
  • Dávid Katalin (75.)
  • Melis Zoltán (75.)
  • Pénzes Lászlóné Csépányi Anikó (75.)
  • Ribáryné Pál Katalin (75.)
  • Wagner Mihály (75.)
  • Bálint Miklós (65.)

Isten éltesse mindannyiukat! Jó egészséget kívánunk!