EGY HAJÓBAN EVEZNEK – MÁRTON GÁBOR
Még csak néhány éve működik az Iskolai Közösségi Szolgálat (IKSZ), de rövid idő alatt számos olyan kezdeményezés jött létre, amely gazdagítja a benne résztvevőket. Ezek a programok már messze nem a „kötelezőről” szólnak, hanem egymás elfogadásáról, megértéséről, támogatásáról. Ilyen példa a Műegyetemi Evezős Club (MEC) és a Pető Intézet Sport Egyesületének (Pető SE) együttműködése, amely a para evezősök és ép társaik közös edzéseit szervezi, és amit idén a KÖSZ! Program is támogatott. Márton Gábor edzőt arról kérdeztük, miként működik a közösségi szolgálat ezen a területen.
Honnan az együttműködés ötlete a két sportegyesület között?
1985 óta, harminc éve evezek, 1989-ben igazoltam a MEC-hez. Feleségem, Dr. Túri Ibolya a Pető Intézetben dolgozik. 2007 nyarán, egy evezős versenyen látta Ibolya, hogy létezik para evezős versenyszám és rögtön jött az ötlet, mennyire hasznos lenne a mozgássérült gyerekeknek a sportág. Ő hozta a gyerekeket, én az evezést. A Műegyetemi Evezős Clubbal hét éve működünk együtt ilyen módon: rendelkezésünkre bocsátja az eszközöket – hajót, lapátot, öltözőket, edzőtermeket. A MEC sportolói pedig régóta segédkeznek abban, hogy a sérült fiatalok sportolhassanak. Ezt a kezdeményezést intézményesítettük a közösségi szolgálattal.
A fogyatékkal élő gyerekeknek mit jelent ez a lehetőség?
Fizikailag és lelkileg is nagy élmény számukra az evezés. De nem pusztán maga a sportolás, és annak jótékony hatása, hanem az, hogy kiléphetnek az intézet falai közül. Sokan bentlakók, vannak köztük halmozottan hátrányos helyzetűek, nekik kevés lehetőségük adódik arra, hogy kimozduljanak, világot lássanak. Aki alkalmas és szeretne, az jöhet evezni. Aki pedig nem tud hajóba ülni, evezős ergométeren gyakorolhat. Szeretik ezt csinálni, és várják is nagyon! Egészen odavannak, ha például esik, és elmarad a vízi evezés vagy ilyenkor, amikor már nagyon hideg a levegő és a víz. Áprilistól május végéig tart számukra a szezon, egy hét nyári tábor, plusz egy őszi hónap.
Mióta fogadnak közösségi szolgálatos diákokat?
Tavasszal indult a program, amely elnyerte a KÖSZ! Program támogatását is. Eleinte a MEC-ben sportoló fiatalokkal képzeltük el megvalósítani – ők a Szent Imre Gimnázium és a Csanádi Árpád Általános és Középiskola diákjai –, de igen hamar csatlakoztak mások is, jelenleg négy fiatal van. Tartottunk számukra felkészítő alkalmat, amikor elsajátíthatták a lényeges tudnivalókat az evezésről és a sérült fiatalok segítéséről – hogyan kell felemelni, megfogni, elkísérni őket mosdóba, megismerni, mikor, miben van szükségük segítségre. Amit egyébként világosan jeleznek is. Megtapasztalják azt is, hogy mennyire mások az edzés módszerei, milyen speciális eszközökre van szükség, hol és hogy tudnak az evezés során is segíteni.
Hogyan zajlik egy edzés?
A közösségi szolgálatosok segítik leszállni a buszról a sérült fiatalokat. Lekísérik őket a stégre, feladják rájuk a mentőmellényeket, és a sérültségi fok szerint ültetik be őket a 10 evezős hajóba, jobb vagy baloldalra. Középre maguk a segítők ülnek. Ha szükséges, a mellettük ülőknek segítenek lapátot fogni, vagy akár a hátukat megtartani.
Mi volt a kezdeményezés célja?
Egy remek szabadidős tevékenység során a 14-18 éves korosztály érzékenyítése a fogyatékkal élők irányában, valamint a mozgáskorlátozott sportolók minél teljesebb integrációjának elősegítése azáltal, hogy az edzéseket nemcsak maguk között, hanem ép sportolókkal együtt valósítják meg. Az ép fiatalok gyakran sajnálják a sérülteket. Ők azonban komoly testi és lelki erővel vannak megáldva, nagyon sokat tanulhatunk tőlük. Gyakran kiváló a humoruk is, és viccelődnek saját magukon. Egyszerűen elfogadják önmagukat. Nem sajnálatra és együttérzésre vágynak, hanem el- és befogadásra. Azt szeretnék, hogy az épekkel egyenértékűnek tartsák őket. És a sporttársi kapcsolat éppen ennek a lehetőségét teremti meg, és ezáltal mindkét fél fejlődését segíti. Olyan fiatalunk is van, aki pályakeresőként került hozzánk, és a fogyatékosokkal való találkozás nyomán jelenleg a Pető Intézetbe készül beadni a felvételi jelentkezését.
A Műegyetemi Evezős klubot 1910-ben alapította 19 műegyetemi hallgató. A klub a rendszerváltásig különböző formákban folyamatosan működött, majd 1989-ben jogutódként újjáalakult a MEC. Mai telephelyét közel 80 sportoló látogatja rendszeresen a tanuló korosztálytól a veteránokig. Célja a minőségi versenysport támogatása, azaz maga a versenyzés a hozzá szükséges edzésmunkával, a klubok közötti együttműködés előmozdítása, és a magyar evezős sportéletben való szervező részvétel. Kiemelten támogatja az adaptív evezősök felkészülését is, ennek jegyében a Pető SE mozgáskorlátozott sportolói 4 éve a MEC telephelyén végzik vízi edzéseiket. Emellett fontos, hogy a klub nyitott olyanok számára is, akik versenyezni nem kívánnak, de szabadidejüket szívesen fordítják sportolásra, kondicionáló edzésekre.
forrás: http://www.ujeuropaalapitvany.hu/cikk/egy-hajoban-eveznek-marton-gabor