Skip to main content
2008. július 19. - 13:00

U23 világbajnokság, Brandenburg – második nap, reményfutamok

A brandenburgi U23 világbajnokságon a mai napon a reményfutamokra került sor. A magyar csapat 4 versenyszámban volt érdekelt. A négy csapat közül kettőnek sikerült is a reményeket valóra váltani, és bejutni a következő fordulóba. A férfi könnyűsúlyú négypárevezős (Cselinácz -Markgrúber-Csepregi-Rácz) az első “A” döntős résztvevője a magyar csapatnak. A mai második helyükkel kivívták a jogot, hogy vasárnap a legjobb hat csapat között versenyezzenek. A normálsúlyú férfi négypárevezősben a nagyobb indulószám miatt a reményfutam a középfutamba jutást eredményezte. Célfotós finissel, mindössze egy század másodperccel lemaradva az osztrák hajó mögött, fiaink (Juhász-Szabó-Kelemen-Széll) második helyen jutottak a holnapi vízválasztó középfutamba. A férfi könnyűsúlyú kormányos nélküli kettesben, Nagy Roland Henrik és Forrai Dávid harcos evezéssel ugyan, de csak a harmadik helyen ért célba, így a holnapi “B” döntőben küzdhetnek meg a 7 – 11. helyekért. A női kétpárevezősünknek sem sikerült a bravúr, Tölgyesi Brigitta és Bende Zsófia a svédekkel végig csatázva lett futamában hatodik. Ők a “C” döntőben folytathatják.Holnapi (július 19. szombat) program:Női kétpárevezős (Tölgyesi-Bende)                               C döntő                 10:48Férfi könnyűsúlyú kormányos nélküli kettes (Nagy-Forrai)        B döntő                 11:18Női egypárevezős (Szabó)                                        A/B középfutam  14:10Férfi kormányos nélküli kettes (Vinkó-Simon)                    A/B középfutam  14:34Női könnyűsúlyú kétpárevezős     (Novák-Novák)                  A/B középfutam  15:38Férfi könnyűsúlyú kétpárevezős   (Varga-Galambos)               A/B középfutam  15:54Férfi négypárevezős (Juhász-Szabó-Kelemen-Széll)                /B középfutam           16:10       Részletes eredmények a www.worldrowing.com honlapon. A futamok élőben ugyanitt követhetők.