Sorozatunkban az augusztus elején, Olaszországban rendezett verseny magyar résztvevőivel beszélgetünk a hangulatról, szervezésről, eredményekről. Az első részben Jakócs Györgyöt kérdezzük, aki kétpárban – Varga Lászlóval – ezüstérmet szerzett.

– A jelentőségéből adódóan ezt a versenyt szokás Masters Olimpiának hívni. A körülmények alátámasztják az elnevezést?

– Abszolút. Világjátékokról van szó, és az olimpiákhoz hasonlóan négyévenként szervezik meg. A rendező ország lehetőségeinek megfelelően, 32-34 sportág szerepel a programban. A körítés is hasonló az ötkarikás játékokéhoz, bár mi ebből vajmi keveset tapasztaltunk, mert a pályánk negyven kilométerre fekszik Torinótól. Ennek ellenére, amikor a városban jártunk, láttuk, hogy a felét lezárták a rendezvény miatt, és a lakosság is a játékok lázában égett.

– Az indulók száma, hogy viszonyul mondjuk a most szeptember elején megrendezésre kerülő olaszországi masters világbajnoksághoz?

– Talán kicsivel kevesebben neveznek, de itt előfutam és döntő is van, szemben a veterán vb-vel, ahol – a sok induló miatt – egy futamot rendeznek, és aki ott nyer, az aranyérmet kap, de második már semmit. Nehézség még, hogy nincs kiemelés, így előfordulhat, hogy a legjobb három egység azonos előfutamba kerül, ahogy az a mi esetünkben is történt.

– Mely országok indulnak az olimpián?

– Érdekes megfigyelni, hogy több ausztrál, új-zélandi, amerikai, alaszkai (!) jön erre a versenyre, mint a világbajnokságra. Ez emeli a rangját a megmérettetésnek. Mellesleg az előfutamunkban azok az oroszok is ott voltak, akik később nyertek, illetve a nagyon erős ausztrál csapat is velünk volt.

– Az előfutamot megnyerték, 3:27-es idővel.

– Igen, de ott el is lőttük a formát, mert a döntőben már csak 3:30-at tudtunk.

– Nem lehet, hogy az oroszok csak a továbbjutásra gyúrtak és nem adtak ki magukból mindent, mert a döntőre tartogattak?

– Van benne igazság, de mindössze egy-egy másodperc különbség volt az első három között, tehát minket nyomtak az oroszok, őket pedig az ausztrálok. Fél hajóra taktikázni nehéz, mert négy előfutam volt, és mindenhonnan csak az első kettő ment tovább. Ez azért érdekes, mert az ausztrálok kiestek, pedig biztosan bele tudtak volna szólni a dobogós helyezések elosztásába a fináléban.

– Hogy alakult a döntő?

– Kedves olaszos lezserséggel, minden futamot kicsit később indítottak. Erre felkészültünk, de úgy számoltuk, hogy negyvenöt perces lesz a csúszás, ám belefértek harmincba. Miután oldalszél volt, ezért mi is oldalról rajtoltunk, a körülményekhez képest elég jól. Ötszázig vezettünk, de ott elmentek az oroszok, bár próbáltunk velük tartani. A németek nyomtak minket hátulról, így megkíséreltük emelni a csapásszámot, de lehet, hogy kívülről úgy tűnt, hogy csak tartjuk a tempót. Kényelmes volt az előnyünk a harmadik hajó előtt, de bennünk volt a reggeli előfutamos pálya. Végül az oroszok nyertek, de bejöttünk másodiknak.

– El lehet veszteni az aranyérmet, és meg lehet szerezni az ezüstöt. Önök melyik kategóriába tartoznak?

– Nagyon boldogok, elégedettek voltunk. Titkon pályáztunk az aranyra, de reális eredmény született. Nagyon meg kellett dolgozni ezért az éremért, de megérte.

Folyt.köv.