Tengeri evezés

Share

A Coastal Rowing-ot, magyarul a tengeri evezést joggal hívhatjuk az evezés unokatestvérének. Ez az új szakág extrém viszonyokra specializálódott, mivel a tengeri evezőshajók sajátos robosztus jellegük miatt rendkívül jól bírják a hullámos körülményeket. Ez a speciális forma lehetőséget biztosít arra is, hogy a kezdők vagy hobby sportolók nagyon rövid idő alatt elsajátítsák a mozgásformát.

A versenyre vágyó sportolók nyílt vízen hosszabb távokon, illetve az egyre népszerűbb Beach Sprint versenyeken állhatnak rajthoz. Ez utóbbi versenyszámban a futás, az evezés és az ügyesség kombinációja határozza meg, hogy ki tudja leghamarabb teljesíteni a távot.

Beach Sprint

A Beach Sprint futam a parton kezdődik, ahol 10-50 m futás követően kell a két segítő által tartott hajóba minél gyorsabban beülni. Miután a versenyző beült a hajóba, két bója között kell szlalomozva végig haladnia a 250 méteres pályán, majd a harmadik bóját megkerülve, egyenesen és a lehető leggyorsabban visszaeveznie a partra. A partot elérve a versenyzőnek ki kell ugrania a hajóból és átsprintelnie a célvonalon. A versenyidő a futás kezdetén indul és a célvonalon való áthaladás után ér véget.

Kategóriák:

  • C1x
    • Max 6 m hosszú
    • Min 75 cm széles
    • Min 35 kg
  • C2x
    • Max 7,5 m hosszú
    • Min 100 cm széles
    • Min 60 kg
  • C4x+
    • Max 10,7m hosszú
    • Min 130 cm széles
    • Min 130 kg