Skip to main content
Az elismeréseket a megyei közgyűlés tisztségviselői – dr. Szakács Imre elnök, valamint Firtl Mátyás és Kara Ákos alelnökök – június 17-én délután adták át Győrött, a Megyeházán.
 
A díj 12 tagozatban adható ki, a megye érdekében kiemelkedő munkát végző személyek tevékenységének elismeréseként. Sport kategóriában a díjat Székely István, a Győri Vízügy Spartacus Evezős Klub sportolója és edzője és Dr. Wlasitsch Mirkó, a Mosonmagyaróvári Vízisport Egyesület alapítója kapta.
 
Székely István számára mindig fontos volt a sport, az egészséges életmód. Az evezéssel már gyermekkorában megismerkedett, az évek során sok-sok szép eredményt ért el. Öt éve Győr város utánpótlás nevelőedzője, számos bajnok került ki szárnyai alól. Munkáját a szakma is elismeri, hogy az elmúlt években három alkalommal is megkapta a “Magyarország legjobb utánpótlás nevelőedzője” díjat. Az aktív versenyzéssel a mai napig nem hagyott fel. Példaértékű a Méhecske Alapítványnak nyújtott önkéntes segítsége, mely során – hazánkban elsőként – fogyatékkal élő fiatalokkal oktat evezésre. 
 
Dr. Wlasitsch Mirkó a Mosonmagyaróvári Vízisport Egyesület alapítója, az egyesület elnökségének tagja, szakosztályvezető. Elkötelezett sportemberként, számos – mára már hagyománnyá lett – rendezvény ötletgazdája, lelkes szervezője. Így nevéhez fűződik a Szigetköz túraevezős regatta, a Mosonmagyaróvári Nemzetközi Vízikarnevál, a Voluta életre hívása, de neki köszönhető a „gurul a város” kerékpáros-görkorcsolyás felvonulás ötlete és hagyománnyá válása. Megalapítja a velencei evezést, mint egy új sportágat Magyarországon új. A sportdiplomácia terén is sokat tett a városért, a település sportszerető fiataljaiért.