Felemás évet zárt Szabó Bence, aki csapattársával, Furkó Kálmánnal együtt csalódásként érte meg a belgrádi világbajnokságot. A Győri Atlétikai Club kétszeres Európa-bajnoka, a Széchenyi István Egyetem sport-rekreáció szakos hallgatója a karácsony minden pillanatát kihasználja, hogy szeretteivel, barátaival, és barátnőjével lehessen, mert januártól kemény alapozás indul. A cél: Szegeden kivívni az olimpia kvótát.

Hogy zajlik a készülődés a karácsonyra?

Már a célegyenesben van. Várom a hétvégét, otthon, családi körben családi körben karácsonyozom.

Mit szeretsz a legjobban a karácsonyban?

Azt hogy itthon vagyok a családdal, és tudok találkozni a barátaimmal. Az elmúlt években nagyon sokat voltam távol edzőtáborokban, és versenyeken.

A újév eleje is pörgős lesz…

Mivel elég korán március 16-17-én lesz az első válogató, keveset leszek itthon az év első hónapjaiban. Január hatodikán már utazunk ki Törökországba melegvizi edzőtáborba, közeledik az Evezős Ergométeres Országos Bajnokság, és ha minden jól megy a válogató előtt még Horvátországban is edzőtáborozunk.

Hogy viseled a távollétet?

Már egész jól hozzászoktam, de ez nem azt jelenti, hogy mindig könnyen veszem. Hosszabb edzőtáborban azért előjön a honvágy.

Reményeid szerint a válogatón milyen versenyszámban, és kivel állsz rajthoz?

Az a terv, hogy Furkó Kálmánnal könnyűsúlyú kétpárevezősben indulunk, szeretnénk kivívni a jogot, hogy a szegedi olimpiai kvalifikációs versenyen rajthoz állhassunk.

Kálmi a közelmúltban elmondta, tisztában vagytok azzal, hogy ez lesz az utolsó lehetőségetek arra, hogy kijussatok az olimpiára. Mekkora terhet jelent ez számodra? Persze tudjuk jól, óriási lelki erőd van, elég, ha felidézzük a tavalyi világbajnokságot, amin úgy nyertetek ezüstérmet, hogy másfél héttel előtte az Egyetemi Eb-n súlyos rosszulléteid voltak…

Valóban, a párizsi olimpián szerepel utoljára a könnyűsúlyú szakág, de óriási motivációt ad, hogy a kvótát itthon vívhatjuk ki. Fizikálisan nem feltétlenül tartozom a legerősebbek közé még itthon sem, de a hiányosságaimat a mentális képességeimmel, és a lehető legmagasabb szintű evezős technikával igyekszem ellensúlyozni.

Milyen évetek volt Kálmival? A pozitív, vagy a negatív érzés erősebb?

Felemás évünk volt. Kezdődött azzal, hogy könnyűsúlyú kettesben az Európa-bajnokságon nem tudtunk rajthoz állni, mert végül nem rendezték meg a versenyszámot Bledben. Viszont nagyon nagy élményt jelentett az Universiadén könnyűsúlyú kétpárban nyert érmünk. A szezon végén a világbajnokságról csalódottan tértem haza, hisz nem sikerült megelőznünk az olaszokat a döntőben. Magam alatt voltam, mert nem sikerült úgy teljesítenünk, ahogy szerettünk volna. Azóta azért sikerült ezt feldolgoznom. Ebben sokat segítettek a szüleim, testvéreim, barátaim, a barátnőm, ahogy az edzőm Alföldi Zoli is.

Az edződ, Alföldi Zoltán egyre jobban beleássa magát a tudományba, idén az Amerikai Egyesült Államokban járt rangos továbbképzésen. Mennyire építi be a közös munkátokba a tudást, tapasztalatait, amire szert tett?

Zolival már kilenc éve dolgozunk együtt, szinte szavak nélkül is megértjük egymást. A közös munkánk elején még mindketten teljesen más emberek voltunk. Ő pályakezdő fiatalember volt, most már családapa. Nagyon motiváló, hogy folyamatosan fejleszti, és képzi magát.

Hogyan jellemeznéd önmagad?

Én vagyok saját magam legnagyobb kritikusa. Sokszor alábecsülöm a saját képességeimet, ami nem is annyira baj, mert távol áll tőlem, hogy nagyképűen álljak a dolgokhoz. Nem az motivál, hogy másoknál legyek jobb, hanem hogy saját magamat győzzem le. Szerencsére sok olyan pillanat volt, amikor bizonyítottam magamnak, de aztán mindig nagyobb célokat tűztem ki. Természetesen a világbajnoki érmek, vagy az Európa-bajnoki címek után elégedett voltam – egy ideig.