Skip to main content
2008. szeptember 05. - 13:50

Sűrű hétvégi program

Veteran evezosok Trakaiban, Egyetemisták Belgrádban, Paralimpia Pekingben – sűrű program evezős szempontbólJövő héten (szeptember 9-én) kezdődnek Pekingben a Paralimpiai játékok evezős versenyei, ahol most először magyar evezős is rajthoz áll Serényi Tibor – MTK – személyében. Tibor két évvel ezelőtt ismerekedett meg az evezéssel, amikor a Magyar Evezős Szövetség elindította programját a mozgássérültek részére. Az első valódi csapásokat azonban csak 2007 tavaszán tette meg, majd nyár végén a müncheni világbajnokságon sikeresen teljesítette a kvalifikációhoz szükséges szintet, kilencedik helyezésével kivívta a részvétel jogát. Azóta sok fejlődésen ment át: evezős technikájajavult, új, jobb minőségű hajót és lapátot kapott az Evezős Szövetség és a Paralimpiai Bizottság jóvoltából. Idén négy versenyen vett részt: bronzérmes lett Olaszországban, 6. helyezett Poznanban, majd hazai szintéren is bemutatkozott: előbb a Vidék Bajnokságon Velencén nyerte meg futamát, majd augusztus végén Országos Bajnok lett Szegeden. A paralimpia hivatalos honlapja: http://en.paralympic.beijing2008.cn/sports/rowing/index.shtml valamint a www.universalsports.com oldalon ingyens on-line kozvetités látható minden paralimpiai helyszinről, köztük az evezős pályárol is. Míg Tibor a Pekingi hőséget próbálja megszokni, Egyetemi Evezős Világbajnokságot rendeznek ugyancsak extrém nyári melegben Belgrádban. A 30 ország részvételével zajló versenyen öt hajóval képviseljük hazánkat. Könnyűsúlyú egypárevezősben a kétszeres U23 világbajnoki ezüstérmes Galambos Péter – Vác VEC – áll rajthoz. Ugyancsak könnyűsúlyú egypárevezősben, de a nők között indul Kincses Lilla – Csongrádi VEK – az idei felnőtt világbajnokságon nyolcadik helyezett női négypárevezős vezérevezőse. Eme négypár két másik tagja: Ecsedi Andrea és Lajkó Zsuzsa – Külker EK – könnyűsúlyú kétpárevezősben próbálhatja ki magát Belgrádban. A női egypárevezős mezőnyt erősíti a nagy nemzetközi versenyzői tapasztalttal rendelkező Verőci Lídia – Mohács TE. Kétpárevezősben az Európa-bajnokságra is készülő Orbán Gergely és Szekér László – DNHE – áll rajthoz. Végül, de nem utolsó a sorban férfi nyolcasunk: Horváth Menyhért, Erdélyi Zsolt (DNHE), Úri Szabó Károly, Tolnay Béla (Tisza EE SI), Tari János, Márton Gábor, Kiss Viktor Bence, Kitka Gergely, Rajki Erika kormányossal (Szeged VE). Fenti versenyzők természetesen egyetemeik szineit képviselik ezen a versenyen: többek között a Szegedi Tudományegyetemet, a Budapesti Corvinus Egyetemet, a Budapesti Műszaki Egyetemet, az ELTE-t, a Semmelweis Egyetemet, Budapesti Gazdasági Főiskolát, a Pécsi Tudományegyetemet és a Károlyi Gáspár Református Egyetemet. Az eredmenyeket az alabbi honlapon lehet figyelemmel kiserni: http://belgraderowing2008.org/ Ugyanakkor csütörtökön kezdődött a veterán vilagbajnokság Trakaiban (Litvánia), ahol 38 nemzet versenyzői állnak rajthoz. A nagyszámú nevezések miatt reggeltől estig percenként inditanak egy-egy futamot, szombaton, ami a legzsufoltabb nap lesz, példaul 120 futamot fognak lebonyolitani reggel 8:40 és 17:16 kozott. Természetesen ezen a versenyen is több csapatunk vesz reszt, az elért eredmenyekrol a www.worldrowing.com  oldalon folyamatosan informalnak.