Serényi Tibor (MTK, edzője: Fekete István) adaptív egypárevezősünk a mai B döntőben versenyzett Pekingben. Tibor meglehetősen izgulós versenyző, ezért lehetett, hogy a rajta ma sem siekrült úgy, ahogy szerette volna és bár a pálya közben remekül teljesített, mégsem tudta befogni az olasz versenyzőt. A táv felénél még az ötödik helyen evezett, de egyre jobban tört előre, megelőzte a spanyol versenyzőt, majd megközelítette a olaszt is, de végül a negyedik helyen ért célba, az A döntőbe viszont csak az első két helyezett jutott be.Tibor tehát holnap a B döntőben folytatja, nagyon drukkolunk neki, hiszen a B döntő eleje reálisan elérhető lehet számára.
- Címkék: archív