Skip to main content

Közeleg a felnőtt Európa-bajnokság, azaz a harmadik, és egyben utolsó nemzetközi evezős verseny 2020-ban!

A felnőtt és paraevezős válogatottunk számára – szemben az ifi és U23-as korú versenyzőinkkel – nem kettő, hanem három napos az idei nemzetközi szezon, ami ennek a korosztálynak is csupán a kontinens bajnokságban merül ki. És mi más is adhatna helyszínt az év sokak számára legjobban várt versenyének, mint a nemzetközi evezős eseményei miatt már jól ismert Malta-tó, a lengyelországi Poznan szívében.

A már megtartott két korosztályos Eb-k esetében előfordult, hogy egy-egy evezős nemzet úgy döntött, hogy nem vesz részt az adott eseményen. A péntektől vasárnapig rendezett poznani Európa-bajnokságon viszont óriási mezőny lesz, az Eb-ket rendszeresen látogató országok közül csupán Nagy-Britannia, Portugália és Törökország nem nevezett versenyzőt. Nagy izgalmak várhatóak tehát, hiszen összesen 575 versenyző áll majd rajthoz a hétvégén, 31 ország képviseletében. A 18 versenyszám mellett 4 paraevezős hajóosztályban is folyik majd versenyzés, három napon keresztül.

A magyar csapat 9 egységgel utazott a helyszínre, amelyeknek összeállítása a következő:

– címvédőként állhat rajthoz Galambos Péter, aki ismét könnyűsúlyú egypárban versenyez majd

Polivka Dóra idén súlycsoportot váltott, és ő is a könnyűsúlyú egypárak között fog versenyezni a hétvégén.

Pétervári-Molnár Bendegúz normálsúlyú egypárban erősíti a magyar csapatot.

Simon Béla és Juhász Adrián szintén már sokadik EB szereplésére készül kormányos nélküli kettesben

Gadányi Zoltána és Preil Vivien a tavalyi U23-as sikerek után idén a felnőtt kontinens bajnokságon állnak rajthoz normálsúlyú kétpárban

Ács Kristóf és Bácskai Máté szintén első éves felnőttként fog versenyezni hétvégén normálsúlyú kétpárban

Abid Syham és Csepel Zsófia egy idén kialakult formációban mérettetik meg képességeiket a könnyűsúlyú kétpárak mezőnyében

– könnyűsúlyú négypárban Szabó Bence, Furkó Kálmán, Szigeti Roland és Forrai Dávid képviseli hazánkat

Pető Zsolt a paraevezős PR1 egypárak között áll rajthoz

A csapat kedden utazott a helyszínre, sajnos a korábban Eb-részvételt kiharcoló Bertus Kitti nélkül, aki sérülés miatt kihagyja a versenyt.

A hétvége hatványozottan is izgalmasnak ígérkezik, hiszen nem csak hogy az egyetlen nemzetközi versenylehetőség a mieinknek, bizonyos hajóosztályokban a jövő évi Európai kontinenskvalifikáció és pótkvalifikáció szempontjából is érdemes lesz majd vizsgálni a verseny alakulását.

Hogy lesz-e folyamatos élő videóközvetítés, arról még nincs tájékoztatás, de ezúttal is érdemes követni a www.worldrowing.com oldalt z audio kommentár, és az eredmények eléréséhez.

Valamennyi egységünknek bivalyerős csapásvégét, és nagyon sok sikert kívánunk!

HAJRÁ MAGYAROK!!