Háromszoros olimpikonunk is beadta jelentkezését a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) sportolói bizottságába. Az öt szabad helyről a szombati sportolói fórumon szavaznak a párizsi olimpikonok.
A MOB keddi beszámolója szerint az idei nyári játékokat követően a nyári sportágak képviselői leköszönnek, helyükre az elmúlt három olimpia valamelyikén résztvevő sportolók jelentkezhettek.
A megüresedő öt helyre Csernoviczki Éva és Karakas Hedvig cselgáncsozó, Csonka Zsófia sportlövő, Gazsó Alida Dóra kajakozó, Kerekes Gréta atléta, Koch Máté és Szatmári András vívó, Ligeti Dániel birkózó, Manhercz Krisztián vízilabdázó, Márton Richárd úszó, Pétervári-Molnár Bendegúz evezős, valamint Pigniczki Fanni ritmikus gimnasztikázó adta be jelentkezését.
Szombaton öt tagot a párizsi olimpikonok szavaznak meg, további három tagot a MOB elnöksége delegálhat. Ha a testület összeáll, az alakuló ülésen a sportolók által választott öt tag közül maguk választhatják meg az elnököt.
Bendi egyéni sportolói célján túl küldetésének érzi a magyar sport működésének támogatását is, amely elengedhetetlen ahhoz, hogy a sportolók eredményesen tudják képviselni Magyarországot a nemzetközi színtéren.
Motivációs levelében hangsúlyozza: “Sportolóként megtapasztaltam, hogy bár a pályán csak a sportolók vannak jelen, a nemzetközi szintű eredményesség szempontjából nélkülözhetetlen a háttérben megvalósuló, számos különböző területre kiterjedő támogató rendszer. Ennek fontos elemeinek tartom a felkészülésről való holisztikus gondolkodást (a MOB kettős karrierprogramját kiváló kezdeményezésnek tartom ezen a téren, amelyben magam is részt veszek), a gördülékeny kommunikációt a sportolók és a MOB/szakszövetségek között, valamint a magyar sportélet tagjai közötti közösségépítést is”.
A MOB Sportolói Bizottságának jelenlegi összetétele: dr. Baji Balázs (atléta) elnök, Csonka Zsófia (sportlövő) és Csernoviczki Éva (judós) alelnök, Keszthelyi-Nagy Rita (vízilabdázó), Lőrincz Tamás (birkózó), Szilágyi Áron (vívó), Berki Krisztián (tornász), Knoch Viktor (rövidpályás gyorskorcsolyázó), Kékesi Márton (alpesi síző) és Harsányi Gergely (kézilabdázó) tagok.
A téli sportágak képviselői – Kékesi Márton és Knoch Viktor – mandátuma a milano-cortinai téli ötkarikás játékok után jár le.
Pétervári-Molnár Bendegúz egypárevezősben a 2016-os riói olimpián a 14., a tokiói játékokon a 10., idén Párizsban a 16. helyen végzett.