Skip to main content

A Plovdivban zajló ifjúsági világbajnokság pénteki versenynapján férfi négypárevezősünk a C döntőbe kvalifikált, női négypárunk javuló teljesítményt mutatott, ám férfi nyolcasunkat bedarálta két ellenfél a reményfutamban.

Drávucz Máté, Földesi Bence, Nagy Bálint Bendegúz, Boros Olivér (edző: ifj. Pergel László) azaz férfi négypárunk a hollandok és az egyiptomiak mögött a harmadik helyen végzett a C/D elődöntőben, így a C döntőbe jutott.

„Egy-egy másodperc volt csak az első három között, a mieink a franciákat és a dánokat előzték meg. 1500 méterig a második helyen voltak, szinte végig meccsben voltak a győztes hollandokkal. Valamit kitalálunk, hogy a C döntőben végre nekünk, és ne nekik jöjjön ki jobban a lépés. Hozzák a maximumot minden egyes futamban, tisztességesen küzdenek a sűrű mezőnyben” – értékelt Lőrincz Attila utánpótlás szövetségi kapitány.

Női négypárunk ezúttal is Pádár Luca, Bagó Zsófia, Elek Boglárka, és Harsányi Viktória (női ifjúsági program-edző: Ficsor László) összetételben versenyzett, és a kezdeti gyengkélkedés után magára talált, ez a reményfutamban a 4. helyet jelentette, amellyel a B döntőbe kvalifikáltak. Három másodpercre voltak a legjobb hat közé jutástól, a cseheket és az ukránokat utasították maguk mögé.

„Összeszedték magukat, 95-98 százalékos pályát mentek, nem álltak messze a legjobbjuktól. Úgy lettek negyedikek, hogy nem volt messze a továbbjutást jelentő második hely, amelyet az USA szerzett meg. Sokkal több van bennük, de ahhoz, hogy ez kijöjjön rutint kell szerezniük, ebben a tavalyi év jelentősen hátráltatta őket, mivel a pandémia miatt elmaradt a vb.”

Férfi nyolcasunkat sajnos a románok és az olaszok is bedarálták a reményfutamban, a Kunstár Simon, Sarkadi-Nagy Nimród, Kósa András, Árvai Péter, Gosztola Balázs, Kovács Sándor, Belán Bendegúz, Nagyszokolyai Áron, kormányos: Szabó Zétény József (edző: Dani Zsolt) összetételű egységnek nem sikerült az A döntőbe jutás.

„Sajnos nem sikerült, amit szerettünk volna. Féltávig jók voltak, majd beerősödött az ellenszél ez pedig nem kedvezett nekik. Jól eveznek, jó alkatúak, de az ellenszél nagy ellenségük, nem a többiek lettek erősebbek. Izmosodniuk kell még.”

„Fontosnak tartom, hogy az utóbbi évek három legjobb mentalitású csapata szerepel az ifi vb-n, szorgalmasak, egységesek”

– zárta mondandóját Lőrincz Attila.

Valamennyi egységünknek sok sikert kívánunk!

HAJRÁ MAGYAROK!

Fotó: Julia Kowacic