Skip to main content

Az MTK Budapest para evezőse 5 óra 28 perc 48 másodperc alatt 45 kilométert húzott le evezős ergométeren, ezzel, ahogy a rekordot hitelesítő jegyzőkönyv fogalmaz: a parasportolóként evezéssel megtett legnagyobb távolság rekordját állította fel. Csúcsát hamarosan a Guiness-rekordok között jegyzik. A 29 éves Ricsi Szadán teremtett új kategóriát a csúcsok csúcsai között.

Fotók: Novák Richárd

Ricsi szűkebb hazája, az ötezer lelkes Pest megyei nagyközség, Szada, egész pontosan a Székely Bertalan Művelődési Ház adott otthont a rekordkísérletnek október 22-én szombaton. A helyszínen sokan bíztatták a lelkes para evezőst, aki 2008-ban ismerkedett meg a sportággal, azóta korosztályos, és országos bajnoki címeket is szerzett, vízen, és evezős ergométeren is nagy kedvvel versenyez. Nagyon büszke arra is, hogy az osztrák Kék Duna Rózsája 16 kilométeres evezős ergométeres versenyen a mai napig csúcstartó.

“Be szeretném bizonyítani, hogy a mozgássérültek is képesek olyan teljesítményre, mint az épek” – szögezi le Ricsi.

Felkészülése során fokozatosan növelte a távot, több rekordot is jegyez a Concept2 típusú evezős ergométeren. Klubjától az MTK-tól sok segítséget kapott, ahogy a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetségétől, a helyszínt adó Székely Bertalan Művelődési Háztól. Ricsit az első három kilométert jelképes távon Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok magyar vízilabdázó “kísérte” evezős ergométeren. Mindenki kipróbálhatta a gépeket, 500, és 1000 méteres távokon.

“Az utolsó 10 ezer méternél már kezdtem fáradni, de a biztatás, amit a jelenlévőktől kaptam plusz löketet adott, így végig tudtam csinálni a 45 kilométert. Folyamatosan húzni kellett, egy pillanatra sem állhattam meg, az utolsó 10 kilométer kezdésekor egyik kezemmel húztam, a másikkal magamhoz vettem egy korty vizet, és egy falat müzlit”.

“Ricsi koraszülött volt, hat és fél hónapra született 35 centivel, 150 grammal. Sajnos középfülgyulladást kapott, ami roncsolta az egyensúlyáért felelős idegpályáit – tudtuk meg Ricsi édesapjától, Novák Andrástól. “Nem tudja egyszerre koordinálni a kezeit, és a lábait, ezért úszó nem lehetett belőle, de az evezésben ki tud teljesedni.”

A 29 éves para evezős nagyon boldog a sikert követően, nagy álma, hogy kijusson a paralimpiára, de újabb rekord felállításán is töri a fejét. Ricsi elmondta, hogy a rekordjáról szóló magyar jegyző által hitelesített jegyzőkönyvet továbbítják majd a Guiness World Records-hoz. Az eseményről az MTVA Esély című műsora is készített tudósítást.