Skip to main content

Egypárevezősünk a teljes magyar csapatból elsőként kezdi meg szereplését az ötkarikás játékokon. A második olimpiáján résztvevő Bende a döntős szerepléssel lenne igazán elégedett. A legelső előfutamba sorsolták.

Bende edzőjével, és egyben édesapjával, Molnár Zoltánnal július 16-án érkezett meg Tokióba. Szobatársai az olimpiai faluban Gálos Roland ökölvívó és Bicsák Bence triatlonos.

„Viszonylag gyorsan átálltam, akklimatizálódtam. Jól telt az utazás, egész sokat tudtam aludni a repülőn. Az olimpiai falu is nagyon jó, sajnáljuk, hogy nem lehet szabadabban mozogni, mert a város is elég hangulatosnak tűnik, kedvesek az emberek. De sajnos az olimpiai falut nem lehet elhagyni, csak a versenyhelyszínt és a média központot látogathatjuk. A maszkhordáson és néhány COVID-szabályon kívül nem érzékelhető, hogy ez egy különleges helyzet” – újságolta a 28 éves evezős.

„Minden reggel COVID-teszttel indul, nyálmintát kell leadnunk a nap kezdetén. Aztán irány a pálya, ahol a délelőtti evezés következik. Majd visszajövünk az olimpiai faluba és pihenünk, vagy sétálgatunk. Délutánonként a falu konditermében szoktam edzeni, ekkor már nem megyünk ki a pályára, mert egy kicsit körülményes, és a szél miatt ekkor már nem lehet olyan jókat evezni, sokkal melegebb is van, elég magas a páratartalom. A futamok egyébként is délelőtt lesznek. Szerencsére az itteni időjárási körülményekre a szegedi pálya felkészített, mert az elutazás előtti hetekben negyven fokos hőségben, sokszor magas páratartalomban edzettem.”

Az evezős versenyeknek a Sea Forest Waterway pálya ad otthont, ahol július 23-án, pénteken magyar idő szerint 1 óra 30 perckor rajtol az evezős program.

„A pálya jó, elég hullámos és szeles, de engem ez nem zavar, viszont van egy-két ellenfelem, akit igen.”

Nem csak a pálya adottságai, hanem a sikeres felkészülés miatt is optimistán várhatjuk Bendegúz szereplését.

„Kifejezetten jól sikerült a felkészülés utolsó másfél hónapja. A Horvátországban végzett munka és a szegedi időszak is. Sokat tudtam gyorsulni és technikailag fejlődni. Nagy reményekkel jöttem ki Tokióba. A horvátok riói ezüstérmesével Damir Martinnal közösen készültem, meg tudtam őt veregetni és ez jót jelent.”

Bende a Rióban elért 14. hely után jóval többre vágyik a második olimpiáján.

„Jó úgy részt venni egy olimpián, hogy már tudom milyen. Mit érdemes és mit nem érdemes csinálni. Sokkal tudatosabban jöttem ki mint öt évvel ezelőtt Rióba. 2016-ban a kvalifikáció volt a cél, most a kvóta csak egy állomás volt. Az biztos, hogy nem fogom eltaktikázni a negyeddöntőt, mint tettem azt Rióban. Az butaság volt. A maximumnál is többet kell kihozni magamból, nem lesz könnyű futam. A döntős szerepléssel lennék igazán elégedett”

– szögezte le Bende.

Tokióban ma reggel elkészítették az előfutamok sorsolását. Evezősünk mindjárt a legelső futamban pénteken magyar idő szerint 1 óra 30 perckor rajtol. Ellenfelei: Lucas Verthein Ferreira (Brazília), Mohammed Al Khafaji (Irak), Kjetil Borch (Norvégia), Abdulrahman Alfadhel (Kuvait), Jan Fleissner (Csehország). Az első három helyezettt jut a negyeddöntőbe, a többiek a reményfutamban folytathatják.

HAJRÁ BENDE!!!
HAJRÁ MAGYAROK!!!