Skip to main content
Lukachich Győzőné, evezős körökben Bertényi Hanna (1930. május 29., Szeged) sportágunk emblematikus alakja, 2011. január 13-án búcsúzott földi lététől. A Magyar Evezős Szövetség saját halottjának tekinti, végső búcsúztatásának időpontjáról később születik döntés.
 
Hannánkról
 
Az evezős édesapától Szegeden született lány Budapesten a Testnevelési Főiskolán tanult, és hamar eljegyezte magát a sportággal. A VASAS színeiben versenyzett, melynek mindvégig tagja volt (1949–1963), egészen az egyik legeredményesebb szakosztály méltatlan megszüntetéséig. Rendkívül fegyelmezett, célratörő versenyzőként részese volt a háború utáni éveknek, az evezős sportágat erősen megtépázó időszaknak.
 
Nagyon hamar tagja lett a válogatottnak, s pályafutása alatt oszlopos tagja volt a legjobb egységeknek. Tizenhét magyar bajnoksággal elnyerte a Vasas Örökös Bajnoka címet. Az öreg, nehéz, sokszor kölcsönkapott hajókban küzdve érte el folyamatosan élvonalbeli eredményeit. 1954-ben a Magyar Népköztársaság Érdemes Sportolója elismerésben részesült. Abban az időben a női evezés legrangosabb versenyén a Nyílt Európa-bajnokságokon négyszer ért el III. helyezést: 1955-ben nyolcasban, 1958-ban négyesben, 1959-ben négyesben is és nyolcasban is!
Ez utóbbi versenyen nemcsak idegen kormányossal kényszerült indulni a csapat, hanem el kellett viselni a 0:0,7 százados vereséget is attól az erőszakos ellenféltől, aki előfutambeli részvétel nélkül indulhatott a döntőben, a FISA-tól kikönyörgött engedéllyel. Miközben örülhetett, hogy egyáltalán ott lehetett. Ugyanis a határállomáson folytatott, meglehetősen tüzetes vámvizsgálat közben a vonat elment; a magyar csapat „postacsomagként” az Osztrák Vasutak teherkocsijában utazott Bécsig, így érhette el a Franciaországba tartó csatlakozást. Egy másik világversenyre edző nélkül bocsátotta útjára a csapatot nemzete.
 
Mindezeket a ma elképzelhetetlennek tűnő visszásságokat a maximálisan fair versenyző nagy megadással tűrte, és ezek ellenére is a legjobbat nyújtotta. Nemcsak evezésben, hanem a sísportban is: hat országos bajnokságot nyert sí lesiklásban (1957–1961 között az Építők csapatával).
 
Az egykori sportoló a versenyzés után szakedzői képesítése birtokában először egyesületi edzőként (1960-tól a Vasasban), majd a női válogatott edzőjeként (1973-tól), 1978–1989 között országos szakfelügyelőként, és 1981-től szövetségi kapitányként „szolgálta” tovább a sportágat. Működése idején, amikor már olimpiai és világbajnoki szám lett a női evezés, főként ifjúsági világbajnokságokon születtek ragyogó eredmények.
Saját gyermeke nem volt ugyan, ennek ellenére nagy odaadással, értő figyelemmel, de szigorral fordult a fiatalság felé.
 
Az idő elmúltával már betegen, nagy szeretettel és szívesen beszélt szövetségi tevékenységéről, ami – azt hiszem – élete egyik legkedvesebb időszaka volt. A sok munkát végzett tüdő és szív nagyon elfáradt. A sokat gondolkodó agy az utolsó pillanatig tiszta volt, de gyötrő fájdalommal kínozta. Az utolsó hónapig dolgozott, mikor a jelzések már egyre nehezítették életét, csütörtök délutánig …
 
Hanna!
Mint versenyző is minta voltál, és életed finise is példa mindnyájunknak. A másik dimenzióban találj sima vizekre és ha jövünk, fogadj el újra minket!
Evezős barátaid
 
 
[Rakitay Zsuzsa, 2011. január 15.]