Skip to main content

Több helyszínen rendezték a Sport XXI. program őszi duatlon versenyét, és hála a szervezők kiváló munkájának, a jó időnek és a fiatalok lelkes érdeklődésének, nagy siker volt. Honlapunk Lénárd Imrét, az RC-S elnökét, a budapesti verseny egyik házigazdáját kérdezte a tapasztalatokról.

 

A kiírás szerint a 2001-2002-es születésűeknek kétezer méter evezés, és ugyanennyi futás, míg az 1999-2000-es generációnak 3-3000 méter evezés és futás volt a teljesítendő feladat.

– A Műegyetemi Evezős Club és a Regatta Club Soroksár által szervezett rendezvényre 45 fiatal jelentkezett. A hatvanas években nekem már mániám volt, hogy a gyerekek képzésébe bele kell csempészni a technikai, fizikai elemeket, és ez a mostani verseny a mai kornak tökéletesen megfelelt. A szövetség képviseletében kilátogató Danó Károly azonos véleményen volt velem, és felvetődött, hogy akár több elemet is be lehetne építeni, illetve akár csapatok számára is meg lehetne rendezni a Sport XXI-es duatlont. Bevonhatnánk több hajóegységet is, hiszen most csak egypárban mentek a srácok, de nyugodtan indulhatnának, kettesben, négyesben is. Felmerült, hogy a verseny végén, a közeli uszodában teljesíthetnének néhány hosszt, s az már triatlon lehetne, de rengeteg fejlődési lehetőség van a programban. Fontos elem, hogy gyakorolhatják a rajtolást, a kikötést, s ezt mind felügyelet mellett, hiszen ne feledjük, hogy akár 11 éves gyerekek is lehetnek a mezőnyben. Kétszer kellett fordulniuk, mindkét alkalommal hídnál, és tökéletesen megoldották. Jól szervezett, kiváló rendezvény volt, nagyszerű kezdeményezés, remélem, hogy lesz jövőre is.