Skip to main content

A szövetségi kapitány bizakodó

Még a hajnali sötétségben elrajtolt Csepelről a magyar evezős válogatott autókaravánja, amelynek úti célja a fehéroroszországi Breszt. Ott rendezik meg ugyanis péntektől vasárnapig az idei felnőtt Európa-bajnokságot.

– Hat egységben összesen tizenkét versenyzőnk rajtol a kontinens legjobbjainak vetélkedésében – informált még az indulás előtt Ficsor László szövetségi kapitány. – A csapatban vannak rutinos, a világbajnokságot is megjárt evezősök, míg másokat éppen ezen az Eb-n szeretnénk bevezetni a felnőtt nemzetközi versenyek speciális atmoszférájába. Legalább 12-13 órás buszozás áll előttünk, így a csütörtöki napon az átmozgató edzés mellett a regenerálódáson lesz a fő hangsúly.

– Kiktől várja a legjobb szereplést az év második számú erőpróbáján?

– A poznani világbajnokságon a könnyűsúlyú egyesben rajtolt Varga Tamás érte le a legjobb eredményt az ötödik helyével. Mivel párja, Galambos Péter még mindig nem gyógyult fel, így Vargának továbbra is egypárban kell próbálkoznia. Ráadásul Bresztben csak a normálsúlyúak között indulhat, mivel a könnyűsúlyú egyes – nem olimpiai szám lévén – nem szerepel a programban. Tamás formája a Vb-n erősen ingadozó volt. Amennyiben a remény-, majd a középfutamban mutatott evezését meg tudná ismételni, úgy bekerülhet az első hat közé. Ha gyengébb formát kap el, úgy a B-döntő eleje, a 7-8. hely lehet a legvalószínűbb.

– Varga után a női könnyűsúlyú kétpárevezős következik a rangsorban.

– Hajdú Zsuzsanna és dr. Alliquander Anna idén ült egy hajóba, ám a kevés közös gyakorlás nem látszott rajtuk. A hatalmas küzdelemben megszerzett Vb-nyolcadik helyük ismeretében elképzelhetőnek tartom, hogy ők is bejussanak az A-döntőbe, az első hat közé.
 
– A tizenkét magyar induló között vannak még további A-döntős reménységek?

– Az idei U23-as világbajnokságon ezüstérmet szerzett Simon Béla – Juhász Adrián összetételű kormányos nélküli kétevezős egységünktől sok minden elképzelhető. Még az is, hogy a legjobb hat között vitézkednek majd. Ugyancsak sötét lónak számít az egyesben rajthoz álló tehetségünk, Szabó Katalin, aki orvosegyetemi vizsgáit letéve, két hónapot tudott koncentráltan az evezésre fordítani. Hasonlóan bizonytalan vagyok a könnyűsúlyú kormányos nélküli négyes (Lőrinczy Péter, Kitka Gergely, Veréb Dávid, Dumitrás István) várható eredményességét illetően. Ők is a kellemes meglepetésszerzők közé küzdhetik be magukat.

– A végére már csak egyetlen csapat maradt.

– Az Orbán Gergely és Szekér László alkotta férfi kétpárevezős duótól várok a legkevésbé szenzációt. Tőlük ugyanis eleve csak a B-döntőbe jutásra számítok, ahol reményeim szerint a 7-8. helyek egyikét meg fogják tudni szerezni.     

Forrás: JochaPress