Szeptember 17-18. között zajlott a dániai Aarhusban, a Baltic Cup Regatta 2022, melynek résztvevői a balti országok: Finnország, Észtország, Lettország, Litvánia, Lengyelország, Németország, Norvégia, Svédország és az idei házigazda Dánia, valamint idén Magyarország is csatlakozott, két egység indult hazánkból. Kétpárevezősben a Horváth Csaba-Kocsis Bálint, illetve a Domokos Dóra-Dorusák Dorina páros állt rajthoz.
A verseny érdekessége volt, hogy az első nap a megszokott 2000 méteres távot kellett teljesíteni, míg a második napon 500 méteren zajlott a verseny. Az egész regattán csak első éves vagy annál fiatalabbak indulhattak csak el, ennek ellenére több mint 150 evezős állt rajthoz. A festői Brabrand-tavon volt a kijelölt pálya, erős tartó oldalszél jellemezte mindkét napot. Delegációnk rendre versenyzett ORV, és Jeunesse-kupa, sőt még olyanokkal is, akik Európa-bajnokságon és világbajnokságon is részt vettek.
Az első nap a lány kétpárunk kezdte a versenyt. Az előfutamban az Ifjúsági világbajnokságon is résztvevő lett, lengyel, dán, illetve svéd dublók indultak. Egy erősebb rajtnak köszönhetően a 3. helyen jutottak a döntőbe, megelőzve a svéd, illetve dán csapatot. A fináléban bár az elején még a 4. helyen utaztak, végül a 6. helyen tudtak a győztes litván, német, lett, dán, lengyel egységek mögött.
A fiúknál mindkét előfutam rendkívül szoros volt. Mind a két futam első 3 helyezettje közel azonos időt húzott. A srácok másodikként jutottak tovább az A döntőbe a dán csapat mögött, illetve a litván előtt. A fináléban elég erős mezőny gyűlt össze, a Jeunesse kupán dobogós lengyel négypár tagjaiból álló dubló nyert, őket követték a svédek, a lettek, a litvánok, és dánok, végül a 6. helyen a magyarok.
A második napon az 500 méteres táv meglehetősen különleges, és izgalmas volt. A lányok egy remek előfutamot követően a norvég és lett csapat után ismét 3. helyen kvalifikáltak a döntőbe, megelőzve azt a lengyel csapatot, akiket előző nap nem sikerült megfogni. Az A döntőben minden a századmásodpercekről szólt, csupán 14 századdal maradtak le a 4. helyről a dánokkal szembeni csatában, ám a németeket sikerült elkapniuk.
A fiú dubló az előfutamban sajnos nem hallotta a rajtot indító versenybírót, ezért rögtön jelentős hátrányba kerültek, amit nem tudtak ledolgozni így a B döntőbe kerültek, ahol az észt, illetve az egyik dán csapatot simán megelőzve utóbbi nemzet első csapatával vívtak nagy küzdelmet, sajnos a végén 4 századmásodperccel alul maradtak velük szemben így a második helyen eveztek be, idejük viszont az A döntős csapatokkal közel azonos volt.
A magyar csapat:
Férfi ifjúsági kétpárevezős: Horváth Csaba (Vác Városi Evezős Club), Kocsis Bálint (Kalocsai Evezős és Vízisport Egyesület), edző: Németh Zoltán
Női ifjúsági kétpárevezős: Domokos Dóra (Csepel Evezős Klub)- Dorusák Dorina (Kalocsai Evezős és Vízisport Egyesület), edző: Porvázsnyik Patrik
Gratulálunk!