Vasárnap délután befejeződött a 112. evezős országos bajnokság. Mivel idén az utánpótlás számára korábban szervezték az ob-t, ezért most több ifjúsági és U23-as korú evezős is hajóba ülhetett a felnőttek ellenében.
A szegedi Maty-éren három nap alatt, összesen 44 – köztük négy adaptív (mozgássérültek és értelmi fogyatékosok) – versenyszámban hirdettek bajnokot. A bajnokságon több mint másfélezer beülő vett részt. Több számban is a célfotó döntött a helyezésekről.
Így volt ez a férfi könnyűsúlyú kormányos nélküli ketteseknél, ahol a Győri VSEK és a Szolnoki Főiskola TEE közül mindössze egyetlen századdal a győri Révész Péter és Zoltán alkotta kettős haladt át elsőként a célvonalon, az Eb-hatodik Vallyon Bence és Novák Edvin alkotta kettős előtt.
Férfi négypárevezősben szolnoki siker született: Simon Béla és Juhász Adrián, Szekér Lászlóval és az ifi vb-hetedik Bíró Márkkal kiegészülve utasította maga mögé a Budapest Evezős Egyesület és az EDF Démász Bajai SSC csapatát.
Női könnyűsúlyú kétpárevezősben Hajdú Zsuzsanna klubtársával, Kabódi Erzsébettel kerekedett felül a Danubius Nemzeti Hajós Egylet egységén, korábbi válogatott társán dr. Alliquander Annán és Bene Dorottyán.
Férfi könnyűsúlyú kétpárevezősben a váciak büszkeségei: a világ és Európa-bajnok Hirling Zsolt és a világbajnoki bronzérmes Galambos Péter alkotta egység ért célba a Danubius és az EDF Démász Szeged csapatai előtt.
A bajnokság két legillusztrisabb száma a női és férfi nyolcas volt, mindkét versenyszámban hét-hét hajó állt rajthoz. A nőknél a Ferencvárosi Evezős Club csapata hozta el a Sarlós Erzsébet (többszörös magyar bajnok, sikeredző – Sarlós Katalin világbajnoki bronzérmes edzője, aki jelenleg iparművészként is tevékenykedik) által tervezett egyedi bajnoki aranyérmet, míg a Danubius Nemzeti Hajós Egylet az ezüst, a Külker Evezős Klub lányai pedig a bronzérmet.
A férfi nyolcasok között a címvédő Szolnoki Főiskola – Tisza Evezős Egylet (Vallyon Bence, Vinkó Gáspár, Simon Tamás, Szekér László, Rácz Milán, Simon Béla, Juhász Adrián, Szigeti György, kormányosuk: Furkó Kálmán) fölénnyel nyerte a döntőt. Ezzel a győzelemmel Juhász Adrián az idei bajnokságon ötödik aranyérmét szerezte. Második helyen a Csepel EK, harmadikon az EDF Démász Szegedi VE csapata ért célba.
A felnőtt bajnokság legeredményesebb egyesülete a Szolnoki Főiskola-Tisza Evezős Egylet lett. Összesítésben az utánpótlással pedig a Csepel EK lett, a legeredményesebb vidéki egyesület a Győri VSEK míg a legeredményesebb túraevezős egyesület a Budapest Evezős Egyesület.
Jegyzőkönyv: https://hunrowing.hu/versenyek/felnott-orszagos-bajnoksag