Skip to main content

A hétvégén (2014. augusztus 1-3.) a franciaországi Libourneban rendezik meg a 2014-es Jeunesse Kupát. A három napos versenyre több mint 200 nevezés érkezett, és összesen 17 versenyszám várja a résztvevő országokat. A magyar csapat 21 sportolóval vesz részt az eseményen.

Szlovák Bence és Szegedi Tamás (Csepel EK) normál súlyú kétpár evezős egységben állnak majd rajthoz. Az egység alig pár hete országos bajnok lett ebben a versenyszámban, de nemzetközi versenyen is indultak már idén. A bledi nemzetközi versenyen mindkét nap negyedik helyezést értek el. 

Normál súlyú kormányos nélküli kettesben a bajai csapat, Vancsura Bodó és Balog Dávid indul el, akik pár héttel ezelőtt szintén aranyérmet szereztek az Országos Bajnokságon. A fiúk idén májusban részt vettek a hazewinkeli Ifi Európa Bajnokságon, illetve a bledi nemzetközi versenyen is, amely utóbbiról egy ezüstéremmel és egy negyedik hellyel tértek haza.

Libourneban versenyezni fog négypár evezős egységben Lázár Dániel (Kalocsai SE), Kovács Kornél (VVEC), Danó Dániel (FEC) és Barócs Bence (FEC) is. Utóbbi két versenyzőnk még serdülő korosztályú, ők az idei Olimpiai Reménységek Versenyén megnyerték a férfi kétpár evezős versenyszámot, illetve országos bajnoki címet is szereztek kétpárban. Kovács Kornél és Lázár Dániel pedig az idei bledi nemzetközi regattáról döntős helyezéssel térek haza (kétpár evezős egységben).

Juhász Dániel (Démász Szeged) férfi egypár evezős egységben indul a franciaországi versenyen, aki a férfi ifjúsági könnyűsúlyú egypárban ezüstérmet szerzett az idei Országos Bajnokságon.

Papp Dorottya (Démász Szeged) és Krémer Eszter (DNHE) már kipróbálta magát a normál súlyú kétpár evezős egységben, amelyben Libourneban is rajthoz állnak, hiszen a lányok a bledi nemzetközi regattán ebben a versenyszámban az esemény második napján ezüstérmet szereztek. Eszter egyébként könnyűsúlyú egypár evezős egységben a Magyar Bajnokságon ezüstérmes lett, Dorottya pedig aranyérmet szerzett ifjúsági kormányos nélküli kettesben Adonyi Saroltával kiegészülve.

Az előbb említett szegedi Adonyi Sarolta a libournei versenyen Juhos Babettel (DNHE) áll majd rajthoz normál súlyú kormányos nélküli kettesben, akik egyébként a hazewinkeli ifjúsági Európa Bajnokságon 9. helyezést érték el. Ahogy az már olvasható volt Sarolta aranyérmes lett az Országos Bajnokságon, Babett pedig ezüstérmet nyert női ifjúsági négypárban, illetve nyolcasban is, ahol egyébként Sarolta a győztes szegedi csapattagja volt.

További két, teljesen “friss” egység fog még rajthoz állni az idei Jeunesse kupán. Az egyik a női ifjúsági négypár evezős, amelynek tagjai: Sabau Réka (Pro Rekreatione), Zsombor Zita (BEE), Klucsai Nóra (Csongrádi VS), Domonkos Zita (GYVSEK). Réka még serdülő korosztályú, és idén már túl van egy nemzetközi versenyen. A Pro Rekeatione versenyzője az Olimpiai Reménységek versenyén lett harmadik női serdülő egypár evezősben, illetve ebben a versenyszámban pár héttel ezelőtt magyar bajnoki címnek is örülhetett. Zsombor Zita az idei bajnokságon a női ifjúsági egypár evezősök kis döntőjét nyerte meg, Klucsai Nóra pedig ugyanebben a versenyszámban a negyedik lett, kétpárban pedig harmadik. Domonkos Zita a női könnyűsúlyú egypár evezősök mezőnyében lett bronzérmes.

A női kormányos nélküli négyes szintén új összeállítású egysége a magyar válogatott csapatnak. A Győrfi Fanni (Szolnoki Sportcentrum), Tóth Virág (Szolnoki Sportcentrum), Márta Boglárka ( Démász Szeged), Krajczár  Lilla (Démász Szeged) összeállítású egység még nem indult együtt nemzetközi versenyen az idei évben. Utóbbi két versenyző az Országos Bajnokságon női kormányos nélküli kettesben bronzérmet szerzett Győrfi Fanni és Tóth Virág mögött. Fanni és Virág egyébként kormányos nélküli négyes versenyszámban az első helyen végeztek.

A franciaországi verseny péntek délután kezdődik meg a női ifjúsági nyolcas döntőjével, a magyar válogatott viszont csak szombat – vasárnap száll vízre.

A verseny honlapja ITT érhető el.  

A verseny műsortáblája ITT érhető el.

Sok sikert kívánunk a magyar válogatott csapatnak!

-SB-