Skip to main content

 Abszolút nem okozott meglepetést, amikor kihirdették az országos ergométeres bajnokságon, hogy a Magyar Evezős Szövetség (MESZ) ismételten Galambos Pétert (Váci Evezős Club) választotta az Év evezősének. A világbajnoki ezüst- és bronzéremmel is rendelkező kiválóság azóta már túljutott egy kéthetes, dunavarsányi edzőtáborozáson, jelenleg pedig anyaegyesületében, Vácon készül az év nagy feladataira. Két edzés között sikerült vele beszélgetni.
  – Természetesen jólesett az elismerés, amelyet immár harmadszor vehettem át – vallotta be a nemzetközi versenyeken 2006. óta egyre jobb eredményeket elérő Galambos. – Minden szép és jó lenne, ha az én hajóosztályom versenye szerepelne az olimpia evezős vetélkedőinek műsorán. Ám hiába lennék könnyűsúlyú egypárevezésben esélyes magas helyezésre, ha csak súlycsoportomban csak a kétpárevezősök küzdhetnek az ötkarikás játékokon.
 – Szerencsés párválasztás hiányában lemaradt Londonról és annak veszélye is adott, hogy esetleg Rióba sem juthat majd ki?
 – Annak érdekében lázas keresgélés folyik, hogy a legjobbnak tűnő könnyűsúlyú kétpárevezős mielőbb kialakuljon, s ez a duó a 2015-ben esedékes olimpiai kvalifikációs versenyeket megelőzően, már az idei világversenyeken is megmértethesse magát. Ami engem illet, jó fizikai állapotban fejeztem be a téli, erőfejlesztő időszakot, bár az ergométeres eredményeimmel nem vagyok maradéktalanul elégedett. Igaz, én az Ob távja, a kétezer méter helyett inkább a hosszabb felmérőn, hatezer méteren húzok jobb időket.
 – Most, hogy tizenhatodikától ismét ki-ki a saját klubjában készül, igazán nem jól jött ez a rendkívül szeles időjárás. Annál is inkább, mivel a váci Duna-szakaszon a víz eleve hullámos, a gyakori hajóforgalom pedig csak nehezíti az alaphelyzetet.
 – Tény, hogy elég mostoha viszonyok között kell eveznünk, de gyerekkorom óta ezt szoktam meg. Egyébként pedig mindig partnerrel megyek vízre, akinek már a puszta jelenléte is pozitív hatást tesz rám.    
 – Március 29-én sor kerül az idénynyitóra, mégpedig a megszokott helyen, a Gubacsi hídtól indulnak a hajók a hat kilométer megtételére.
Mire számít?
 – A verseny felmérő jellegű, tehát még semmit nem dönt el. Annál nagyobb jelentőségű lesz a következő hét, amikor Szegeden edzőtáborozik a válogatott keret. Ficsor László szövetségi kapitány az ott szerzett tapasztalatok birtokában tesz majd javaslatot arra, hogy Matyasovszki Dániel és Pozsár Bence (Szegedi Vizisport Egyesület), Csepregi Gábor (Danubius Nemzeti Hajós Egylet) és jómagam közül melyik két evezős közös indítását javasolja az idei világkupa fordulókon, majd a világbajnokságon. Bár természetesen nem mehetek biztosra, de egészséges önbizalommal várom a felmérőket.
 
Jocha Károly  
A cikk megjelent a Magyar Nemzet 2014. március 26-i számában.

CsatolmányMéret
Image icon Galambos Péter hajóban.jpg72.94 KB
Image icon Galambos Péter09_2.jpg133.16 KB