A hétvégén Minszkben (Belarusz Köztársaság) rendezik az evezősök ifjúsági Európa-bajnokságát, amelyen 27 ország több mint 450 sportolója vesz részt.
A Minszki evezőspálya létesítményei kiváló feltételeket biztosítanak a versenyhez, csak az időjárás előrejelzés – szél és helyenként vihar várható – ad némi aggodalomra okot.
A magyar utánpótlás evezős válogatott négy hajóval képviselteti magát az eseményen. Férfi kétpárevezősben indul Priváczki (Szegedi Vízisport Egyesület) Ákos és a tavalyi ifjúsági világbajnoki negyedik helyezett Jenei Domonkos (Ferencvárosi Evezős Club). Ebben a versenyszámban gyűlt össze a legnépesebb mezőny, 18 csapat adta le nevezését. A holnapi előfutamban az első két hely valamelyikével lehet közvetlenül a középfutamba továbbjutni. Férfi kormányos nélküli kettesben a győriek csapata, Bakaity Attila, Krenák Mihály indul. Az ő számukban, a holnapi előfutamban az 1-3. helyek megszerzése a cél. Női egypárevezősben a csongrádi Bertus Kitti képviseli hazánkat. Ő is rutinos versenyzőnek számít, hiszen a tavalyi ifjúsági Európa-bajnokságon már tapasztalatot szerzett, sőt a kisdöntő harmadik helyén végzett. Eb újoncnak számít viszont Preil Vivien és Szomják Fruzsina (Külker Evezős Klub), akik a női kétpárevezős versenyszámban állnak rajthoz. Az Európa-bajnokság a ma délutáni sorsolással és az esti, fiatalos, vidám megnyitó ünnepséggel hivatalosan is kezdetét vette. Az előfutamok szombaton 9:00 órakor kezdődnek. FI 2- 9:36 NI 2x 10:00 FI 2x 10:06 NI 1x 11:30