Skip to main content

Remekül szerepelt hétvégén a brno-i nemzetközi regattán a magyar ifjúsági válogatott. A negyvenedik alkalommal kiírt evezősversenyen, két nap alatt összesen nyolc elsőséget szereztek a fiatalok. Az eredmények a nyári ifjúsági Európa-bajnokságra utazó csapategységek kialakítása szempontjából is fontosak voltak.

A csehországi viadalon hat ország, köztük a vendéglátók és a magyarok mellett németek, osztrákok, szlovákok és ciprusiak vettek részt.

– Közepes erősségű nemzetközi mezőny gyűlt össze, a versenyen látottak alapján fogom a hazai szövetség elnöksége elé beterjeszteni, kik, milyen csapat-összeállításban vegyenek részt a június végi ifjúsági Európa-bajnokságon illetve a Jeunesse Kupán – nyilatkozta Ficsor László utánpótlás szövetségi kapitány a verseny után.

Az első versenynapon a Bíró Márk (Tisza EE), Kaszás Kornél (Győri VSEK), a Rácz Milán, Gregor Zsolt (Tisza EE-SI), a Bácskai Dominika (Vác VEC), Rákó Krisztina (Ferencvárosi EC) valamint a Füge Krisztián, Baka Sándor (Szegedi VE), Rippert András és Szigeti Roland (Győri VSEK) egység első, Pétervári Molnár Bendegúz és Papp Gergely (Budapest EE) második, Rozsos Péter (Külker EK) valamint a Bartos Adél, Major Kata egység (Bajai SVSC) harmadik helyezést szerzett. A zárónapon Bácskai, Rozsos, a Rácz-Gregor illetve a Matheisz József, Mészáros Csongor, Pétervári és Papp egységek arany-, Rákó ezüst-, a Bartos, Major összeállítás bronzérmet szerzett. Kurdi Laura és Dohovics Virág szombaton, a Vancsura Bendegúz, Csányi Péter (Bajai SVSC), Pap Márkó, Farkas Norbert (Vác VEC) egység vasárnap lett negyedik.

Teljes eredménylista: http://www.lsbrno.cz/soubory/regata_2011/2011_brno_regatta_results.pdf