Skip to main content

A bulgáriai Plovdivban csütörtökön férfi négypárunk a negyedik helyen zárt a reményfutamban, az előfutamok során női négypárunk a hatodik, férfi nyolcasunk a harmadik helyen ért célba.

Férfi négypárevezős egységünk azaz Drávucz Máté, Földesi Bence, Nagy Bálint Bendegúz, Boros Olivér (edző: Ifj. pergel László) a szerdai „bátor” előfutam után a reményfutamban állt rajthoz. Az ukránok és a bolgárok jutottak a legjobb tizenkettő közé, a szerbek és a negyedik helyen végző mieink a C/D középdöntőben folytathatják szereplésüket.

„Mindent megtettek, és a legjobb idejüket húzták 6:05,44-et, amihez csak gratulálni tudok, de 5-6 másodperccel el vannak maradva erőnlétileg. Technikailag jók voltak, de sajnos elfogynak, nem bírják még teljesen végig diktálni az iramot. Sokáig mentek az ukránokkal, akik a végén robbantottak és átmentek a mezőnyön. Az idejük alapján van esélyük bejutni a C döntőbe” – mondta Lőrincz Attila utánpótlás szövetségi kapitány.

Csütörtökön női négypárevezős egységünk is bemutatkozott Plovdivban. Pádár Luca, Bagó Zsófia, Elek Boglárka, és Harsányi Viktória (női ifjúsági program-edző: Ficsor László) a hatodik helyen ért célba az előfutamban. A reményfutamban következik számukra a folytatás.

„Talán egy kicsit meg voltak ijedve a lányok, a megszokottnál lassabb tempóval versenyeztek. Technikailag sem hozták a legjobbjukat, elcsúszott az összhang. Biztos, hogy ennél több van bennük, amit reméljük meg tudnak mutatni a reményfutamban!”

Férfi nyolcasunk (Kunstár Simon, Sarkadi-Nagy Nimród, Kósa András, Árvai Péter, Gosztola Balázs, Kovács Sándor, Belán Bendegúz, Nagyszokolyai Áron, kormányos: Szabó Zétény József; edző: Dani Zsolt) az előfutamban a németek és a fehéroroszok mögött viharzott be a célba, megelőzve a románok és a csehek csapatát.

„A favorit és későbbi győztes németekkel 1000 méterig egálban voltak, végül csak négy és fél másodpercet kaptak tőlük, ez nagyon jó teljesítmény. A meglepetést a 2. helyen záró fehéroroszok szolgáltatták. Nagy dolog, hogy a mieink meccseltek a románokkal, akiket a harmadik résztávon meg is előztek. Maradt még bennük 1-2 másodperc, annál is inkább, mert volt egy kis kormányzási hiba. A másik előfutamban, amelyben az USA nyert az oroszok előtt, az olaszok végeztek hozzánk hasonlóan a harmadik helyen.

Az idők alapján a mieink képesek lehetnek megverni mind a négy csapatot, akár az olaszokat is a reményfutamban”

– zárta értékelését az utánpótlás szövetségi kapitány.

További sok sikert kívánunk mindenkinek!

HAJRÁ MAGYAROK!

Fotó: Julia Kowacic