Skip to main content

Szombaton és vasárnap rendezik a szerb fővárosban az Ifjúsági Európa-bajnokságot. A zárt kapus kontinensviadalon a tervezett hat helyett öt számban indulnak evezőseink.

Meglehetősen összetett és nehéz volt a kiutazást megelőző időszak a koronavírus-járvány második hulláma miatt.

„Eredetileg 32 főre terveztük a csapatlétszámot, majd a koronavírus-járvány kitörésének következtében 16 főben határoztuk meg” – tájékoztatott Lőrincz Attila utánpótlás szövetségi kapitány.

„Inkább a kis egységekre és két közép egységre fókuszálunk. Sajnos a négypárak és a fiú nyolcas nem tudott kijönni. Amennyire tudtuk a felkészülést külön helyszíneken végeztük, hogy minél jobban védve legyenek a versenyzők. Az elmúlt egy hétben már mindenkit kivettünk az iskolából. Ennek ellenére három hete egy, az indulás előtt pedig még egy versenyző kiesett koronavírus-fertőzés miatt a keretből. További egy evezős pedig egyéb betegség miatt nem tarthatott velünk. Az utolsó pillanatban kellett átalakítanunk a váltott evezős csapatokat. A kormányos nélküli kettest lemondtuk, a kormányos négyest erősítettük Koncsik Dominikkal és a korábbi tartalékkal Gosztola Balázzsal. A mezőny majdnem teljesnek mondható, a németek és a britek hiányoznak, de rájuk egyébként sem jellemző, hogy rajthoz állnak, ha Kelet-Európában van az ifi-Eb.”

A magyar egységek és a szövetségi kapitány várakozásai:

Férfiak
Kétpárevezős: Ujhelyi Mihály, Szabó Gábor
„Szeptember elején az U23-as Eb-n is rajthoz álltak és a 15. helyen zártak. Feljövőben vannak nagyon, sokat léptek előre az elmúlt több mint két hétben, nagyon jól sikerültek a tesztjeik és motiváltak.”

Négyes: Belán Bendegúz, Árvai Péter, Kósa András, Kovács András
„A nyolcasból megmenthető mag ül a hajóban, mindannyian első éves ifik. Tőlük inkább jövőre várom a kiugró eredményt.”

Kormányos négyes: Boros Bálint, Varga Koppány, Gosztola Balázs, Koncsik Dominik, kormányos: Fülöp Adrienn
„A versenyszámban négy induló van, a megerősített a csapat, reményt adhat az érem megcsípésére.”

Nők
Egypárevezős: Siska Bettina
„Az U23-as Európa-bajnokságon, ahol 15. helyen zárt vírusos szemgyulladással küszködött, ez pedig megtörte a felkészülését. Reméljük, hogy a tavalyi ifi vb 4. helye után jó eredményt ér el Belgrádban.”

Kettes: Stinner Kamilla, Fehérvári Eszter
„Kicsit vakrepülés az egység, kevesebb, ez az első komolyabb nemzetközi versenyük ebben az egységben, reméljük sikerül formát hozniuk.”