Héraklészes evezőseink sikere Kruszwicán.

Egyéb kategória
Megosztás

A májusi ORV válogató verseny alapján kialakult csapatok nagy lelkesedéssel láttak neki, a számukra legjelentősebb nemzetközi verseny (ORV) utolsó felkészülési szakaszának, a csúcsforma időzítésének munkálataiba.A válogató versenyt követően Ficsor László utánpótlás szöv. kapitány örömmel állapította meg, hogy – az előző évekkel ellentétben – teljes csapattal (11 csapat, 31 fő) vehetünk részt idén a lengyelországi Kruszwicán megrendezésre kerülő olimpiai reménységek versenyén. A válogató versenyt követően egy hónap állt rendelkezésére az edzőknek, hogy egységesebbé, kiforrottabbá kovácsolják egységeiket. Ebben a hétvégi összetartó edzéseken kívül, a „Bajnokprogram” által biztosított edzőtáborozás is segítette korosztályos legjobbjainkat, ill. edzőiket.A pénteki versenyhelyszínre történő kiutazás meglehetősen hosszúra sikeredett, hiszen a 940 km-es távot mintegy 15 óra alatt sikerült leküzdenünk, így az esti érkezést követően már csak vacsorázásra, és a szállás elfoglalására jutott idő. A szombati reggelizést gyors hajószerelés, és rövid átmozgató evezés követte. A megnyitó ünnepség után közvetlenül már a versenyé, ill. a versenyzőké volt a főszerep. A négy ország legjobb serdülőinek részvételével zajló eseményen 11 versenyszámban hirdettek győztest. Az esemény egyben pontverseny is, ami a résztvevő országok között évek óta jelentős presztízscsatával bír, és igyekszik mindenki elhódítani a pontverseny győzelemért járó trófeát. Serdülőink, és edzőik teljesítményét dicséri az a tény, hogy a kiírt 11 számból, 4 alkalommal a mi fiataljaink bizonyultak a legjobbaknak, és végig szoros versenyben sikerült megszereznünk a hőn áhított pontverseny győzelmet is.Emlékeztetőül a győztesek:Női kormányos nélküli négyes: Kiss Hella, Csató Mercédesz (Csepel Ek), Kardos Szabina, Kolláth Vanda (Szolnok VSI). Felkészítő edző: Molnár Csaba (Szolnok VSI)Férfi kormányos nélküli kettes: Matyasovszki Dániel, Radics Bence (Szegedi VE)Edző: Szierer JánosNői egypárevezős: Bóna Bianka (Bajai SVSC) Edző: Bartos NándorNői kétpárevezős: Gonda Gréta, Tóth Evelin (Szolnok VSI) Edző: Molnár CsabaA pontverseny végeredménye:1. Magyarország  33 pont2. Lengyelország  32 pont3. Csehország  31 pont4. Szlovákia    5 pont