Négy magyar egységből három jutott a vasárnapi döntőkbe a kazani Egyetemi és Főiskolás Evezős Világbajnokságon.
Az Óbudai Egyetem hallgatója, a Vác Városi Evezős Klub versenyzője, Galambos Péter – edzője: Rapcsák Károly – esélyeshez méltóan, a mai középfutamból futamgyőztesként jutott a holnapi döntőbe, ahol lengyel, olasz, svájci, ír és belga versenyzővel mérkőzik majd.
A Szegedi Egyetem versenyzői Matyasovszki Dániel és Pozsár Bence (EDF Démász Szeged VE) könnyűsúlyú kétpárevezősben – edzőjük: Szierer János – közvetlenül az előfutamból jutott a holnapi döntőbe, ahol finn, francia, olasz, német és orosz ellenfeleik lesznek.
Gyimes Krisztina (Danubius Nemzeti Hajós Egylet) és Szabó Katalin (Vác Városi EC) – edzőjük: Ficsor László – kétpárevezősben szintén az előfutamból jutott a döntőbe és olasz, francia, német, cseh és brit ellenfeleket kaptak.
A csapatvezetői feladatokat is ellátó Ficsor László utánpótlás szövetségi kapitány szerint mindhárom csapatunk esélyes a dobogóra kerülni.
Bálint Sára – edzője: Szierer János – a Szegedi Egyetem hallgatója a női egypárevezősök mezőnyében 10. helyen végzett, miután a délelőtt megrendezett reményfutamból csak a délutáni B döntőbe jutott és ott a negyedik helyen végzett.
A döntőket az Eurosport felvételről mutatja majd.
2012. szeptember 08. - 19:56