Skip to main content
Az U23-as korosztályban több, nemzetközi sikert is elért Novák Zsófiával párban Hajdú Zsuzsanna, (képünkön) a Csepel Evezős Klub versenyzője. A felnőtteknél új párral, dr. Alliquander Annával (DNHE) ült össze, s ez a könnyűsúlyú kétpárevezős egység kellemes meglepetésre a Vb-n nyolcadik, az Eb-n pedig negyedik lett.
 
A bíztató nemzetközi bemutatkozás is nyilván szerepet játszott abban, hogy a Nemzetközi Evezős Szövetség (FISA) a két magyar hölgyet is meghívta – a váci egypárevezőssel, Szabó Katalinnal együtt – a FISA által szponzorált sevillai edzőtáborba. Hajdú Zsuzsannát az ottani tapasztalatokról kérdeztük.
 
– Két hétre szólt a meghívás, s mivel párom, Alliquander Anna előbb Bostonban részt vett az ergométeres világbajnokságon, így néhány napot egyedül töltöttem el. Ez az idő azonban egyáltalán nem veszett kárba, mivel a szezon elején szinte mindenki egyesben melegít be – így tettem ott én is.
 
– Miként teltek a napok Sevillában?
 
– Változatos volt a program, unatkozni még véletlenül sem volt időm. Az evezős edzéseken több szakember is foglalkozott velünk, egyesben majd a megérkezett párommal együtt is hasznos véleményeket kaptunk tőlük. Videofelvételeket készítettek rólunk, amelyeket azután alaposan ki is elemeztünk. Érdekes volt látni az egyik nagy riválisunk, a svéd páros edzéseit. Egyébként nem csak evezősök, hanem kajakosok és kenusok is voltak ott, de még éppen elfértünk. Nagyon fontosnak tartom, hogy minden nap élvezetes szakmai előadásokon is részt vehettünk.
 
– Hazaérkezésük után hogy folytatták?
 
– Már rendszeresen vízen vagyunk, edzőnkkel, Bene Lászlóval igyekszünk kihasználni az enyheséget. A korábbi évekkel ellentétben idén nem három napos lesz a szegedi nemzetközi idénynyitó, mivel a válogatót már előbb megrendezik. Nagy kár, hogy nincs igazi riválisunk, így igazán csak az első Világ Kupa forduló során derül majd ki, hol is tartunk és mire számíthatunk a szezon során. 
 
Forrás: JochaPress