A mai napon mindegyik magyar hajó vízre szállt Belgdrádban a Világkupán. Galambos Péter ezüst érmet szerzett, Lengyel Mónika negyedik lett a döntőben, míg a Varga-Hirling páros beevezte magát a döntőbe.
Lengyel Mónika (Arrabona EK) az adaptív egypárevezősök között a negyedik lett a döntőben. Ez a világkupa forduló az utolsó esély volt a Paralimpiai Játékokra való kijutásra. Sajnos ez most Mónikának nem jött össze, mivel az első két helyezet kvalifikálta magát.
Simon Béla és Juhász Adrián (Szolnoki Főiskola-Tisza EE), akik már tavaly kiharcolták részvételüket Londonba, a mai napon a középdöntőben a hatodik helyen értek célba, ezzel holnap a B döntőben eveznek majd 9:07-kor.
Kemény csatában a britek mögött, összeségében a második legjobb idővel jutottak a vasárnapi döntőbe a könnyűsúlyú kétpárevezős fiúk, Varga Tamás (EDF-Démász BSVSC) és Hirling Zsolt (Vác VEC). Ez a forma bíztató a május végi luzerni pótkvalifikációs verseny előtt. Döntő időpontja 11:45
Hajdú Zsuzsanna és Kabódi Erzsébet (Csepel EK) a mai reményfutamban az ötödik helyen végeztek, de ez nem volt elég a döntőbe kerüléshez, így ők holnap 9:35-kor a B döntőben fejezik be a versenyt.
Női kétpárevezősök között dr. Szabó Katalin (Vác VEC) és Gyimes Krisztina (Danubius NHE) a reményfutamukban szintén az ötödik helyen értek be, így holnap ők is B döntőben folytatják a versenyt. A B döntő időpontja 9:14.
Németh Szabolcs (Arrabona EK) adaptív egypárevezős versenyző első komoly nemzetközi versenyén a B döntőben ötödik lett, ezzel a végelszámolásban a 11. helyen fejezte be a versenyt.