Fixüléses evezés

Share

A fixüléses tízevezős egy speciális evezős hajótípus, széles, robusztus hajótesttel. Az evezősök a hagyományos evezős hajókon alkalmazott guruló ülés vagyis kocsi helyett rögzített padokon ülnek öt sorban, párosával, a menetiránynak háttal. A hajót a kormányos irányítja.

A hajókban a mozgás egyszerű és biztonságos, nem igényel komolyabb evezős előképzettséget, éppen ezért kiváló eszköze a csapatépítésnek! Aki a vízen megtanulja, hogy a haladáshoz együtt, egy irányba kell húzni a lapátokat, az a civil életben és a munkahelyén is együttműködő, jó csapatjátékos lesz.

A “Hív a Duna!” Gróf Széchenyi István Tízevezős Amatőr Regatta és Országos Egyetemi Bajnokság keretében rendszeresen rajthoz állnak cégek és intézmények, családi, baráti, valamint egyetemi csapatok is.

Biztonságos vízi élményre vágyik a családdal, vagy a kollégákkal? Válassza a fixüléses tízevezést! A hajóosztály kiválóan alkalmas csapatépítő tréningek megtartására, valamennyi korosztály számára, biztonságos, nagy élményt nyújtó programot jelent.

A balatoni települések és hozzájuk közel található egyetemek között több évtizedes hagyománya van az egymás közötti vetélkedésnek.

Balatonalmádiban és Balatonföldváron évek óta megrendezésre kerül az egyetemi, illetve az utóbbi esetén a Fix üléses Tízevezős Országos Bajnokság ahol az amatőrök, erre szakosodott evezősök mellett a profi, hagyományos evezősök is megmérettetik magukat.