Skip to main content

Két egység, a férfi kormányos nélküli kettes és a női kétpárevezős csapat jutott a legjobb 12-be.

A csütörtöki adaptív szám után, ahol Lengyel Mónika (Arrabona Evezős Klub – edző Székely Istán) 5. helyen ért célba a verseny bemutató számában, a pénteki napon a többi versenyzőre várt a megmérettetés. 

Férfi kormányos nélküli kettes számban Simon Béla és Juhász Adrián (Tisza Evezős Egylet, Molnár Dezső) az előfutamukban elsőként értek célba, míg összetettben a harmadik legjobb időt evezték ebben a számban, így már délelőtt bejutottak a szombati középdöntőbe. A szolnoki srácok azokat a görög és német csapatokat utasították maguk mögé, akik a tavalyi világbajnokságon a bronzérmet és az ötödik helyet szerezték meg.

Kétpárevezősben Szabó Katalin (Vác Városi Evezős Club) és Gyimes Krisztina (Győri Vízügy Spartacus Evezős Klub, Halmainé Mészáros Éva) a délelőtti 5. hely után délután 3. helyen értek célba, ezzel bejutva a legjobb 12 közé. Szombaton a döntőbe kerülés a cél.

Női könnyűsúlyú kétpárevezősben Hajdú Zsuzsa (Csepel EK) és Dr. Alliquander Anna (Danubius Nemzeti Hajós Egylet, Bene László) a 23 indulót felsorakoztató mezőnyben a délelőtti előfutam alkalmával 5. helyen értek célba, míg délután a reményfutamba 4. helyen eveztek célba, ezzel sajnos nem jutottak be a legjobb 12-be. Szombaton a „C” döntőben a 13-18. helyért küzdenek majd.

Nem sikerült jobban a férfiak könnyűsúlyú kétpárevezős egységnek, a világ és európa bajnok Varga Tamás (EDF-Démász Bajai Spartacus Vízügy SC) és világkupa győztes, világbajnoki bronzérmes Galambos Péter (Vác Városi Evezős Club, edzőjük Rapcsák Károly) az idei első világkupa küzdelem, ugyanis a legnépesebb mezőnyben, ahol 35 egység is rajthoz állt az előfutambeli nagyszerű 2. hely után, mely összetettben a legjobb 8. időt jelentette a délutáni küzdelmek alkalmával a negyeddöntőjükben az 5. helyen értek célba, így holnap a “D” döntőben a 19-24 helyért csatáznak majd.

További eredmények: www.worldrowing.com