Skip to main content

Összesen több mint 1200 nevezés érkezett a 33. Magyar Evezős Ergométeres Nyílt Országos Bajnokság Egyetemi, Evezős Ergométeres Országos Bajnokság – MEFOB Evezős Ergométer, Evezős Ergométeres Diákolimpiára. Óriási előrelépés történt az egyetemi versenyszámokban: tavaly összesen 60 nevezés érkezett, idén viszont rekordlétszámú 156 (egyéni, és csapat) indulóval számolhatunk. A Diákolimpia mezőnye is megduzzadt, míg tavaly 321 fő nevezett, idén már 424-en húzzák le a versenytávot.

Az evezősök téli felkészülése hagyományosan a kiegészítő sportág legnagyobb országos seregszemléjével zárul. Négy év után tér vissza az OB Győrbe, ezúttal a Diákolimpia mezőnye is csatlakozik a két napos versengésbe.

Az egyik legjobban várt futam a szombaton, tervezetten 11:48 órakor elrajtoló férfi felnőtt normálsúlyú verseny, amelyben a címvédő, és a közelmúltban evezős ergométeren Európa-bajnoki címet szerző Szabó Márton (MTK Budapest) legnagyobb kihívója riói, és tokiói olimpikonunk Pétervári-Molnár Bendegúz (Budapest Evezős Egyesület). Mindkettejük felkészülését sérülés hátráltatta (Bende kerékpáros balesetet szenvedett, Marci a hét elején szenvedett kisebb lábsérülést), ám remélhetőleg csatáznak majd a bajnoki címért, és akár dr. Haller Ákos szakállas országos csúcsának megdöntéséért. Korábbi világbajnokunk 2004-ben húzta az azóta is megdönthetetlen rekordot (5:49,2). A könnyűsúlyúaknál a címvédő Galambos Péter (MTK Budapest) betegséggel küszködött, de rajthoz áll Győrben (a versenyszám rajtideje: szombat, 11:30)

“Egyfelől komoly presztízse van a versenynek, másfelől a válogatott tagjai számára fontos felkészülési állomás a hétvégi verseny – mondta Lőrincz Attila felnőtt, és U23 szövetségi kapitány. “Válogatottjaink számára ez egyik állomás, amelyen az evezős ergométeres kritériumokat teljesíteni lehet. Sokan vannak, akik már decemberben letudták, rajtuk már nem lesz a plusz teher Győrben. Akinek esetleg most nem sikerül áprilisban még megpróbálhatja. Sajnos a válogatott kerettagok közül többen lebetegedtek, megsérültek, reméljük minél többen rajthoz állhatnak” – zárta mondandóját a kapitány.

Szombaton a felnőtt, a korosztályos, egyetemi, és Masters, vasárnap pedig a Diákolimpiai, valamint amatőr versenyszámokra kerül sor.

Soha még ilyen sok egyetemista nem állt rajthoz az evezősök kiegészítő sportágának legnagyobb országos seregszemléjén. Összesen 156 nevezés érkezett az egyetemi számokra (egyéni, és csapatversenyekre), azaz több mint dupla annyian állnak rajthoz, mint egy évvel ezelőtt Mosonmagyaróváron (60). A Széchenyi István Egyetem nevezett a legnagyobb kontingenssel, de számos hazai egyetem hallgatói is rajthoz állnak.

Az evezés semmihez sem fogható élményét nehéz visszaadni a szárazföldön, de a test mozgásának dinamikáját, és a kifejtett erő nagyságával növekvő az ellenállást jól szimulálja az evezős ergométer, amely sportolóink kiegészítő eszköze. Az egyre népszerűbb mozgásforma az egész testet átmozgatja. Kortalan mozgásforma, hiszen kíméli az ízületeket. Különösebb technikai tudás nélkül bárki elsajátíthatja az evezős ergométerezést.

Az OB, és a MEFOB műsorfüzete itt érhető el.

A Diákolimpia műsorfüzete pedig itt.

Itt pedig az időtábla.