Skip to main content

VÁLLALD A KIHÍVÁST – ALAPOZZUNK EGYÜTT!
Ismét indul az Evezős Cross Training Challenge! A MESZ meghív minden evezőst, hogy vegyen részt a reményeink szerint sokkal derűsebb 2021-es szezon alapozó közösségi felkészülésében!

A koronavírus-járvány olyan helyzetet eredményezett Magyarországon, mellyel még soha nem találkoztunk. Az ősz folyamán felerősödő második hullám miatt olyan intézkedéseket vezetett be Magyarország Kormánya, amelyek a kontaktusok számának csökkentését célozva korlátozzák a mindennapi tevékenységeinket. A tavaszi helyzettől ez evezős szemmel több szempontból eltér.

A legfontosabb, hogy a versenysportot az új rendeletek nem korlátozzák, így versenyzőink számára továbbra is lehetséges a felkészülés folytatása – bár ez klubonként eltérhet – de evezésre, futásra, ergométerre, kerékpározásra szinte mindenkinek van lehetősége.

A másik körülmény ebben a helyzetben, hogy nem a versenyszezon elején vagyunk, hanem az alapozás első szakaszában, így a klubok és edzők szakmai programjaiban az alapozó feladatoknak kedvezőbb a tiszta állóképességi munkára ösztönző egyéni sportolás szükségszerűsége.

A Magyar Evezős Szövetség meghív minden evezőst, hogy vegyen részt a reményeink szerint sokkal derűsebb 2021-es szezon alapozó közösségi felkészülésében!

Mit kell tudni az Evezős Cross Training Challengeről?
• Önkéntes alapú, bárki bekapcsolódhat
• Szerkezetében teljesítmény orientált – mennyiségi és minőségi verseny egyszerre
• Egyénileg végezhető tevékenységeket tartalmaz – szabadban vagy a lakásban
• Bárki kapcsolódhat a programhoz, nem kell regisztráció, csatlakozzon hozzánk és legyen az
evezős család tagja
• Online–mérés, GPS – és pulzus alapú, objektív és könnyen dokumentálható
• Mindenki talál a saját szintjének, lehetőségeinek megfelelő elemet
• Az evezős sportág felkészüléséhez leghasznosabb és legelterjedtebb mozgásformákat végezhetők a
kihívásban

VERSENY KATEGÓRIÁK

Gyűjtsd puttonyba a kilométereket!
Teljesíts minél több km-t a jó keringésért és a szíved egészségéért! – Kilométer-gyűjtő verseny
Időszak: november 18 – december 20. – 5 hét.

A szakmai cél: edzés mennyiség ösztönzése, tiszta állóképességi munkával, a szív és keringési rendszer fejlesztése.
Sportágak:
◦ Evezés (csak 15 év fölött)
◦ Kerékpár
◦ Futás
◦ Ergométer C2 és RP3

Kategóriák:
Férfi és női külön

Korosztályok:
◦ Tanuló (11-14 éves) – csak futás
◦ Serdülő (15-16 éves)
◦ Ifjúsági (17-18 éves)
◦ Felnőtt (19-26 éves)
◦ Masters (27 éves kortól)

Legyél Bajnok!
Vegyél részt 5 hétvégén a Challenge állomásokon, és döntsd meg saját csúcsaidat!
Minőségi verseny – 5 hétvége állóképességi „hajtás” Időszak: november 18 – december 20. – 5 hét

A szakmai cél: adott távokon a legjobb összetett idő teljesítése 5 héten át.
Sportágak:
◦ Kerékpár
◦ Futás
◦ Ergométer C2 és RP3

Kategóriák
Férfi és női külön

Korosztályok (mindenki a 2021-nek megfelelő korosztálya szerint)
◦ Tanuló (2007-2008) – csak futás 6km + ergo
◦ Serdülő (2005-2006) – futás (6 vagy 15km) + ergo
◦ Ifjúsági (2003-2004) – futás (6 vagy 15km) + ergo
◦ Felnőtt (1995-2002, de masters is nevezhet) – ergo + futás (6 vagy 15km) vagy kerékpár (50km)
◦ Masters (27 éves kortól) – ergo + futás (6 vagy 15km)

EREDMÉNY
Minden sportág külön-külön is lesz értékelve (ergométer 3 állomás, futás és kerékpár 5 állomás) Az összetett eredményhez minden eseményen részt kell venni!
A 3 szombati ergométeres és az 5 vasárnapi állóképességi eseményen.
A futás és a kerékpár külön kategória, illetve a két külön táv (szabadidős és elit nehézségen szabadon választva). Egyszerre csak egy kategória választható a vasárnapi állóképességi távokból, tehát végig azon kell részt venni, amin az első vasárnap szerepelt.

Az összetett eredmény számítás
6000m ideje + vasárnapi időeredmények összege (futás vagy kerékpár) + a harmadik szombat sprint
idejének tízszerese

LEGYÉL BAJNOK – A MINŐSÉGI VERSENY ESEMÉNYEI

November 21. szombat
6000m ergométeren – korosztályos online verseny 11 órakor. Előzetes regisztráció szükséges a Facebook-csoportba belinkelt online Google táblázaton november 19., csütörtök este 20:00 óráig. (ez a nevezés)
Az online verseny résztvevői közül, az első három helyezett korosztályosan különdíjban részesül a challenge díjátadóján.
A távot a versenyen kívül egész nap végre lehet hajtani az ERGORACE app-ra felöltve, ami beszámít a minőségi verseny összetett eredményébe.

November 22. vasárnap
kerékpár:
30km
futás:
6km 15km

November 29. vasárnap
kerékpár:
30km
futás:
6km 15km

December 5. szombat
Sprinterek szombatja! Sprintelj Bendivel! 500m online verseny az ERGORACE app-on
A futamra be lehet regisztrálni a 6000m-es futamhoz hasonlóan, december 3., csütörtök 20:00 óráig a feltöltött táblázatban (ez a nevezés).
Az online verseny résztvevői közül, az első három helyezett korosztályosan különdíjban részesül a challenge díjátadóján.
A távot a versenyen kívül egész nap végre lehet hajtani az ERGORACE app-ra felöltve, ami beszámít a minőségi verseny összetett eredményébe. Az idő eredmény 10-szeres szorzata kerül az összetett eredményhez hozzáadva.

December 6. vasárnap
kerékpár:
30km
futás:
6km 15km

December 13. vasárnap
kerékpár:
30km
futás:
6km 15km

December 19. szombat
6000m ergométeren – korosztályos online verseny 11 órakor.
Előzetes regisztráció szükséges a FB csoportba belinkelt online Google táblázaton november 19 csütörtök este 20:00 óráig (ez a nevezés).
Az online verseny résztvevői közül, az első három helyezett korosztályosan különdíjban részesül a challenge díjátadóján.
A távot a versenyen kívül egész nap végre lehet hajtani az ERGORACE app-ra felöltve, ami beszámít a minőségi verseny összetett eredményébe.

December 20. vasárnap – ezzel a hétvégével zárul az etap.
kerékpár:
30km
futás:
6km 15km

REGISZTRÁCIÓ

A Challenge-ek követése a Strava mobil applikáció segítségével történik.
Az ergométeres minőségi verseny teljesítés az ERGORACE applikáción keresztül.

https://mersz-sport.hu/ergorace/

A regisztráció a MESZ által létrehozott Facebook csoporton keresztül lesz lehetséges. (Ez még nem nevezés!)
A csoportban található linken keresztül lehet elérni, illetve letölteni a Strava alkalmazást. Ott a saját Facebook profil segítségével létre kell hozni egy Strava profilt.

NEVEZÉS

Az alábbi elérhetőségen lévő csoportban lesz megtalálható minden technikai információ és link a regisztrációhoz és a nevezéshez, valamit itt történik az elsődleges információ megosztás:
https://www.facebook.com/groups/2760868304149583/

Ide lesz belinkelve a mennyiségi Challenge evezés ergo és RP3 részéhez egy online táblázat, melyre a feliratkozással történik a nevezés. Az ergohoz regisztrálókat után e-mailen behívjuk az ERGORACE-es programba.
Evezés mennyiségi Challenghez az Fb-csoportba belinkelt táblázatba kell vezetni a kilométereket, mellyel párhuzamosan a Stravaban is rögzíteni kell az edzéseket, az útvonallal együtt. Minden edzést másnap reggel 8-ig kell regisztrálni.
Ugyanígy történik a nevezés a minőségi challengre is. Fel lesz töltve egy online táblázat és az oda regisztrálókat behívjuk a programba. Ez minősül nevezésnek!
Futás és kerékpár mennyiségi Challengehez csatlakozni kell a MESZ Strava futó vagy kerékpár klubjához, attól függően, hogy melyik sportágra regisztrál valaki (egyszerre többre is lehetséges).
Kitétel: Minden mennyiségi Challege edzéshez pulzus övet is használni kell, hogy az aplikáció tudja rögzíteni a valós végrehajtást.

Az “Evezős Cross Training Challenge” résztvevőinek nevezése egyben nyilatkozat, hogy saját felelősségükre vesznek részt a kihívásokon.

DÍJAZÁS
Minden kihívás akkor igazán értékes, ha közösségünk is elismeri azokat a sportolókat, akik részt vesznek és teljesítik a közös célkitűzéseket.

Kategóriák

1. Minden versenyző, aki teljesíti bármely Challenge kategóriát ajándék matricát és oklevelet kap, felkerül a MESZ honlapjára és közösségi oldalára.

2. Gyűjts puttonyba a kilométereket! – Mennyiségi Challenge.
Minden korosztályban, minden a 4 sportágban (evezés, ergométer, futás, kerékpár) az időszakban
az első 3 legtöbb km-t teljesített férfi és női versenyző.
Ők tárgyi díjazásban részesülnek, felkerülnek a MESZ honlapjára és közösségi oldalára.

3. Legyél Bajnok! – Minőségi Challenge

A Bajnokok! – Minden korosztályban, az összetett időeredmény szerinti első 3 versenyző érem és ajándék díjazásban részesül.

Ezen felül minden sportágnak lesz külön-külön is részeredménye, ahogy az első 3 helyezett szintén díjazásban részesül – ergométer, futás 6 és 15km, kerékpár.
Az ergo események (6000m, 500m) korosztályos győztesei is eseményenként díjazásban részesülnek.

Különdíjak
A Minőségi verseny serdülő és ifjúsági kategóriákban a legjobb fiú és legjobb lány (4 fő) versenyző – az összetett idő szerinti első helyezett, az elit futó távon (15km) – egy közös evezést nyer a 2020– as egypárevezős magyar bajnok normál és könnyűsúlyú férfi, illetve női evezősökkel (Szabó Márton, Galambos Péter, Bertus Kitti, Polivka Dóra).

Bónusz Videó Challenge

Készíts otthoni edzés videót, segíts a többieknek, hogy változatos legyen Neked is!
Mindenki küldhet otthoni edzésről gyakorlatokról videót. A videókat simán a Challenge Facebook csoportjába kell feltölteni. A legtöbb lájkot kapott videó készítője különdíjban részesül.

ÉRTÉKELÉS ÉS EREDMÉNYHIRDETÉS

Az eredményhirdetésre és a díjak átadására az adott időszakot követően, AZ első MESZ versenyen
kerül sor (Ergo OB).
Az elsődleges információs platform a MESZ Facebook-oldala.
A Challenge Facebook csoportjában lesznek napi szintű információk a szükséges technikai leírásokkal és linkekkel együtt, naponta frissítve.
Kérdéseket elsősorban ott lehet közvetlenül feltenni, amire a csoport adminisztrátorai válaszolnak.

További információk
Szakmai felelős:
Lőrincz Attila UP szövetségi Kapitány
attila.lorincz@hunrowing.hu

Technikai menedzser:
Czucz Bálint technikai segítő–versenyzői bizottság vezető
czuczb@hotmail.com

Média és kommunikációs felelős:
Németh Krisztián sajto@hunrowing.hu