Essen-i nemzetközi verseny

Egyéb kategória
Megosztás

A hazai tájékoztató versenyek után a nemzetközi porondra is kilép válogatott evezőseink egy csoportja. A „nehéztűzérek” azonban csak később mutatják meg, hol is tartanak.

Forrás: JochaPress   – Immár több évtizedes hagyománya van annak, hogy Európa legjobb evezőseinek első nemzetközi erőpróbáját Németországban, mégpedig egyszer Duisburgban, másszor pedig Essen városában rendezik – mondta elutazásukkor Melis Zoltán (képünkön) szövetségi kapitány. – Ez az erőpróba ugyan még csak felmérő jellegű, de azért nagyban segít válogatottjaink jelenlegi tudásszintje felmérésében.   – Ez valóban egy komoly lehetőség, hiszen két hét múlva, a Világ Kupák rendezésében sok év után ismét szerephez jutó ausztriai helyszínen, Ottensheimben már a VK-pontokért megy majd a küzdelem.    – Látszólag kis létszámú az esseni csapatunk, de ennek megvannak az okai. A két, korábbi világbajnok egység, a Varga Tamás-Hirling Zsolt könnyűsúlyú- és a Pető Tibor-dr. Haller Ákos normálsúlyú kétpárevezős formaidőzítési okokra hivatkozva, egyaránt nem tervezte ezt a lehetőséget. A tavalyi junior világbajnokságon kitűnően helytállt, szoros negyedikként célba érkezett, normálsúlyú négypárevezős kvartett pedig betegség, illetve vizsgakötelezettség miatt kénytelen kihagyni ezt az egyébként kitűnő rutinszerzési alkalmat. Hasonló okok miatt marad itthon a 2006-os idény kellemes meglepetésszerzője, a Verőci Lídia-Kónya Aliz normálsúlyú kétpárevezős duó és a változatlanul nagy reménység, az ugyancsak normálsúlyban versenyző Szabó Katalin is.   – Végül kik szállnak hajóba a vasárnapig tartó esseni regattán?   – A könnyűsúlyú négypárevezős hajóban Markgrúber Balázs, Kitka Gergely, Varga Tamás Csaba és Galambos Péter forgatják majd a lapátot. A nőknél egy vadonatúj páros kap lehetőséget, mégpedig egy könnyűsúlyú duó. A Hajdú Zsuzsa-Novák Zsófia összetételű, első számú egység ugyanis Hajdú vizsgakötelezettségei miatt kénytelen volt itthon maradni. Helyükön a korábbi olimpikon, dr. Alliquander Anna és Novák Mariann méretheti meg magát.A verseny további érdekessége, hogy itt méretik meg magukat először nemzetközi mezőnyben adaptív (mozgássérült) evezőseink, AM 1x (csak kar) versenyszámban Serényi Tibor indul.Nagy reményű női versenyzőnk, a versenyt megelőző besoroláson TA (törzs és kar) minősítést szerezett, így ő patner hiányában – csak egy ugyanilyen besorolású férfi versenyzővel alkothatna kétpárevezős egységet – nem tud a versenyen indulni.