Erődemonstráció a címvédő Furkó-Szabó párostól az Európa-bajnokságon

Megosztás

A regnáló Európa-bajnok magyar könnyűsúlyú kettes nagy fölénnyel nyerte meg a pályaosztó futamot a müncheni kontinensviadal második napján. Furkó Kálmán, és Szabó Bence vasárnap védheti meg címét. Paraevezősünk Pető Zsolt bejutott az A döntőbe, a Bácskai-Szabó páros is abszolválta mai feladatát, és a legjobb 12 között folytathatja. 

Címvédő férfi könnyűsúlyú kettesünk Furkó Kálmán, és Szabó Bence semmit sem bízott a véletlenre, és már a pályaosztó futam elején óriási előnyt szerzett, amelyet tovább növelt a versenytáv végéig. Alföldi Zoltán tanítványai, ahogy tervezték győzelemmel melegítettek be a döntőre, bár azon maguk is meglepődtek, hogy már a rajtnál az élre álltak.

Esélye sem volt a két vetélytársnak, a török, és szlovén egységnek. Könnyen lehet, hogy vasárnap délelőtt a fináléban sem lesz, bár szorosabb döntőre számítanak a srácok.

A paraevezős PR1 egypárak reményfutamában Pető Zsolt kiharcolta az A döntős szereplést, miután a 4. helyen végzett. Nagy Gábor tanítványa szombaton délelőtt áll rajthoz a legjobb hat között.

Normálsúlyú kétpárevezősben Bácskai Máté, és Szabó Márton végig stabilan a második helyen üldözte az éllovas szerb csapatot a reményfutamban, a szlovák, és a svéd dublót megelőzve a 2. helyen magabiztosan jutott a legjobb 12 közé. Simon Tamás tanítványai szombaton délelőtt eveznek az A döntőért.

Normálsúlyú kettesünknek, azaz Juhász Adriánnak, és Simon Bélának nem jött össze a nagy hajrá a középdöntőben. A Molnár Dezső edzette csapatunk a 6. helyről az osztrákokat megelőzve csak az 5. pozícióba tudott feljönni. Szombaton a B döntőben szerepelnek majd.

Könnyűsúlyú kétpárevezős egységünknek, azaz Tamás Bence, és Galambos Péter párosának az első két hely valamelyikét kellett volna elcsípnie a reményfutamban a továbbjutáshoz. Szierer János tanítványai sajnos ettől messze voltak, az 5. helyen értek célba. A B döntőben fejezhetik be szereplésüket vasárnap délelőtt.

Szigeti Roland, a könnyűsúlyú egypárak reményfutamában nem tudott az első három helyen beérkezni, norvég, belga, és finn vetélytársa mögött a 4. helyen zárt, ezzel Alföldi Zoltán tanítványa a 13. helyen helyen fejezte szereplését az Eb-n.