Skip to main content
2016. február 03. - 16:08

Ergotlonnal törik meg a monotóniát!

Folytatva az elmúlt évek hagyományait, február 7-én, vasárnap már hatodik alkalommal
rendezi meg az Ergotlon Bajnokságot a TVK-Mali Triatlon Klub. A
Tiszaújvárosi Sportcentrumba mintegy 110 sportolót várnak az ország
minden részéből, sőt Erdélyből is.

A Nagy Alpár és Lehmann Tibor vezette szervezők célja ezúttal sem más, mint ezzel a speciális
felkészülési versennyel megtörni a téli felkészülési időszak monotóniáját az
evezősök, a kajak-kenusok és triatlonosok számára. Az alapító klubelnök, dr.
Márkus Gábor által a kezdetekben felkarolt, ma is a TVK-Mali TK támogatását
maga mögött tudó erőpróbán a gyermek és serdülő korosztály képviselőire 800
méter futás, 4 km kerékpáros „görgőzés” és 500 méter ergométerezés vár, míg az
ifjúságiak, juniorok, felnőttek és szeniorok penzuma 2,8 km, 8 km, 1500 méter.
Egy-egy, futamban maximum 10-10 versenyző méri össze tudását. A verseny a
futás kezdetétől az ergométer végéig tart. A győztes az, aki az össztávot a
legrövidebb idő alatt teljesíti. A profi időmérést ebben az évben is az EvoChip
Hungary csapata biztosítja. Az evezős, a triatlon és az összetett női és férfi 1-3.
helyezett pénzdíjazásra és tárgyjutalomra is számíthatnak. Minden résztvevő
emblémázott pólót kap ajándékba.

Bajnokok csatája
– Az eddigi “szereposztás” szerint ezúttal is Wachtler Edit segíti a rendezést evezős
részről, Nagy Csaba pedig elhozza a Concept 2 ergométereket, nélülük nem jöhetne létre
ez a verseny – mondta Nagy Alpár főszervező, aki a triatlon részről felügyeli a
történéseket. – Elértük a 110 körüli versenyzőszámot, minden kategória képviselteti magát
a legkisebbektől a szeniorokig, sőt lesz váltó-verseny is. Idén ígéretet kaptunk arra, hogy
Erdélyből is érkeznek hozzánk sportolók. 2011-től mindig nevez a Műegyetemi Evezős
Club és a Váci Evezős Club, ők hétvégén sem hiányoznak majd, csakúgy, mint a
tiszaújvárosi kajak-kenusok. Jön a többszörös győztes, vb-ezüstérmes, többszörös
világkupa-győztes, a riói olimpiai indulásért küzdő evezős, Galambos Péter, aki két
bajnoktársával, Tamás Bencével és Hankó Dáviddal vívhat látványos csatát. Leadta
nevezését dr. Harsányi Zsuzsanna többszörös hosszútávú triatlon magyar bajnok, aki
gyermeke születése után elsőként ezt a versenyt iktatja be a naptárába.

Csak előnevezéssel
A korlátozott számú ergométerre és görgőre való tekintettel az eseményen csak
előnevezéssel lehet indulni, jelentkezési határidő: 2016. február 5., péntek, 15:00.
Előnevezni az alpar.nagy@triathlon.org e-mail címen lehet.

További információ kérhető Nagy Alpártól (telefon: +36-70-770-0679, email:
alpar.nagy@triathlon.org, illetve Wachtler Edittől (telefon: +36-20-532-7259, e-mail:
edit.wachtler@uniotech.hu), de a www.ergotlon.hu és a www.tvkmalitriatlon.hu honlapokat is
érdemes felkeresni ezzel a céllal.