Az egész evezős társadalmat mélyen megrendítette a hír, különösen bennünket, akik hosszú évekig egy hajóban (négyesben, nyolcasban) együtt küzdöttünk, hosszú heteket, hónapokat töltöttünk együtt edzőtáborokban, versenyeken. Ő volt a vezérevezősünk, vérében volt a ritmus, a küzdeni tudás. Nyugodtan rábízhattuk magunkat, Ő mindig tudta, mit kell tenni a pályán, vitte magával a csapatot. A versenyeken küzdeni tudásban nyújtott kiemelkedőt. Kifejezett vezéregyéniség volt, életvidámsággal, energikussággal kiegészítve. Erős igazságérzettel rendelkezett. Barátaihoz nagyon ragaszkodott, mindig lehetett Rá számítani. Központi helyet töltött be életében a család, férjét  Zolit és gyermekeiket mindenben messzemenőkig támogatta.
 
Sokszoros magyar bajnokságban kicsúcsosodó pályafutását a VM Csemegében kezdte, majd 1973-tól a Vasasban folytatta.

1973-ban Moszkvában az Európa-bajnokságon – ami nem hivatalosan az első világbajnokságnak is számított – nyolcasban IV. helyezést ért el, és ezzel Ő és a csapat „Az év evezőse” címet nyerte el. 1974-ben a luzerni Világbajnokságon  ugyancsak nyolcasban VII. helyezést ért el.
 

A versenyzést 1977-ben – amikor kisfiával várandós volt- hagyta abba, de később, számos egységben állt dobogón veterán női és vegyes számokban, Ribáry Katival, evezett Nógrádi Tivadarral.

Ha Rá gondolunk, jókedve, sajátos nevetése, derűs arca villan elénk.

Emléke szívünkben örökké él.