11 magyar versenyző állt rajthoz a Plovdivban megrendezésre kerülő Evezős Európa-bajnokságon, mely sorban az ötödik azóta, hogy a FISA (Nemzetközi Evezős Szövetség) újraindította ezt a versenyt.
Elsőként a férfi kormányos nélküli kettes egység – Simon Béla és Juhász Adrián (Tisza Evezős Egylet SI) állt rajthoz. „ A fiúk jól teljesítettek az első futamban, a taktikának megfelelően eveztek és biztos továbbjutóként kerültek a legjobb 12 közé. Holnap a döntőbejutás a cél!” – értékelt Molnár Dezső edző. Ehhez holnap a középfutam első három hely valamelyikén kell végezniük.
A női kétpárevezősben induló Szabó Katalin (Vác VEC) és Gyimes Krisztina (Győri Vízügy Spartacus EK) – edzőjük: Halmainé Mészáros Éva -, egy hosszabb versenyzés nélküli időszakon van túl. „Az utolsó világkupa óta sokat edzettünk együtt, csiszoltunk a technikánkon. Sajnos az utolsó két hétben az edzőtábori felkészülést megzavarta, hogy egy kisebb baleset folytán elhagytuk a hajónk svertjét és a pótlás nem sikerült tökéletesen. Itt a helyszínen a hajó gyártója orvosolta a problémát. Egyébként már nagyon „harapósak” vagyunk a Krisztivel, nagyon vágyunk már versenyezni.” mondta Szabó Kati a futamot megelőzően. „Harapósságuk” meg is látszott, hiszen remek finist sikerült evezniük, ahol az ötödik helyről indulva kis híján a harmadik helyen evező dán csapatot is megelőzték. Eredményükkel a holnapi reményfutamba jutottak, ahonnan az első kettő jut majd a döntőbe.
Férfi könnyűsúlyú kétpárevezősök előfutamában igazi taktikai versenyt láthattunk. Ebből a futamból csak az első helyezett jutott a döntőbe, és miután a táv első felében vezető és óriási előnyre szert tevő olasz egységet beérni többen nem látták érdemesnek, inkább a reményfutamra „tartalékolták” az erejüket. A mieink, Varga Tamás (EDF Démász Bajai SVSC) és Galambos Péter (Vác Városi EC) a táv nagy részében a második helyen, közel az olasz hajóhoz evezett, és jól tartotta az iramot. A pálya második felére a lengyel csapatnak sikerült a mieinket megelőznie, így végül harmadikként értek célba. „Azért nehéz bármilyen következtetést leszűrni a részidőkből, vagy összehasonlítani a másik futam idejével a mienket, mert ilyen helyzetben minden csapat sokat taktikázik a reményfutam-sorsolásokra. Célunk a döntőbe kerülni. Meglátjuk mi lesz.” – értékelt Varga Tamás.
Férfi könnyűsúlyú négyesben az idei U23 világbajnokságon hatodik helyezett csapatunk, ebben az összeállításban először indul felnőtt versenyen. A Vallyon Bence, Novák Edvin (Tisza EE), Forrai Dávid (EDF Démász Bajai SVSC), Krpesics Péter (Csepel EK) – edzőjük: Molnár Dezső – alkotta egység második helyen ért célba futamában, mely a reményfutamban való folytatásra volt elég. „A kötelező teljesítményt hozták a fiúk az előfutamban, a reményfutamban lesz igazán éles a verseny. A legjobb három jut majd a döntőbe, remélem adnak maguknak esélyt a fiúk.” – jellemezte Molnár Dezső a csapat eredményét.
A szintén U23-as korú, egypárevezősben induló Széll Domonkosnak (Csepel EK – edzője: Bene László) volt a legnehezebb és legtöbb dolga a mai versenynapon. Neki kétszer kellett vízre szállnia, mivel az magas induló szám miatt – ebben a mezőnyben volt a legtöbb nevező – az előfutamot és a reményfutamot is ma rendezték. Ellenfelei között volt néhány, a magyar evezős rajongók számára már ismert név, köztük a szlovák Lukas Babac, akivel tavaly a világbajnokságon Galambos Péter „meccselt” és végül második helyen ért célba, akkor. Itt Bulgáriában Domonkossal került egy előfutamba, az magyar és szlovák egység közti párharcból ezúttal is Babac került ki győztesen bár harmadik helye sem volt elég a legjobb tizenkettőbe kerülni. Domonkos közvetlenül mögötte, negyedik helyen ért célba.
Domonkos középfutamában a belga, a bolgár, az ukrán és dán szkiffessel került egy futamba. Versenyzőnk jól rajtolt és biztos továbbjutó helyen haladt végig. A táv közepéig őrzött második helyét azonban a helyiek hatalmas bíztatása mellett evező bolgár versenyző vette át, így Domonkos harmadik helyezésével került a legjobb 12 közé.
Holnap ismét mind az öt magyar csapat vízre száll:
– férfi kormányos nélküli kettes középfutam 10:40
– női kétpárevezős reményfutam 10:48
– férfi könnyűsúlyú kétpárevezős reményfutam 11:28
– férfi könnyűsúlyú négyes reményfutam 11:44
– férfi egypárevezős középfutam 12:46
A versenyek az időeltolódás miatt egy hazai idő szerint egy órával korábban kerülnek megrendezésre. Élő közvetítés és eredmények a www.worldrowing.com honlapon