Skip to main content

Kilencvennégy éves korában elhunyt Zsitnik Béla, olimpiai bronzérmes és Európa-bajnok evezős, a Magyar Evezős Szövetség egykori főtitkára, a sportág kiemelkedő alakja.

Zsitnik Béla 1947-ben Európa-bajnoki aranyérmet nyert kormányos kettesben Szendey Antallal és Latinovits Szaniszlóval, majd Londonban olimpiai bronzérmet szerzett Szendey Antallal és Zimonyi Róberttel.

Háromszoros olimpikonként 1961-ben fejezte be a nemzetközi versenyzést, illetve szintén 1961-ben még magyar bajnokságot nyert az FTC evezőseként.

Pályafutását követően előbb 1967-ben a Magyar Evezős Szövetség főtitkára lett, majd 1972-től szakfelügyelőként szolgálta sportágát. Az MTK Sportlétesítményeket Ellátó Vállalat vezérigazgatójaként 1986-ban vonult nyugdíjba.

1993-ban Kemény Ferenc díjjal tüntették ki. 2008-ban a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztje kitüntetésben részesült.

Emlékét örökké megőrizzük!

2019. január 29-én 11:15-kor kísérhetjük utolsó útjára a Farkasréti temető Makovecz-ravatalozójában.

CsatolmányMéret
Microsoft Office document icon ZsB jelent. eredm.tömör 20190112.doc32.5 KB