Skip to main content

„Élen a tanulásban, élen a sportban”  – fővárosi kitüntető cím elnyerésének feltételei

A kitüntető cím adományozásának célja:

1. A fővárosi tanulóifjúság ösztönzése a szellemi és fizikai képességek folyamatos fejlesztésére, a tanulás és a sport helyes arányainak kialakítására.
2. Az oktatási intézmények és a sportegyesületek kapcsolatának erősítése, továbbfejlesztése.
3. A tanulásban és a sportban kiemelkedő teljesítményt nyújtó fiatalok eredményeinek elismerése.

A kitüntető címet meghirdeti és a címeket odaítéli: a Fővárosi Közgyűlés.

A kitüntető cím elnyerésére az alábbi feltételekkel lehet a pályázatot benyújtani:

A./ Tanulmányi eredmények:

I. A budapesti alapfokú oktatási – nevelési intézmények 5-8. évfolyamú tanulói, akiknek a tanulmányi átlaga 4,80, vagy annál magasabb.
II. A budapesti középfokú oktatási – nevelési intézmények 9-14. évfolyamú tanulói, akiknek a tanulmányi átlaga 4,50, vagy annál magasabb.
III. A budapesti székhelyű felsőfokú oktatási intézmények nappali tagozatának hallgatói, akiknek a tanulmányi átlaga 3,50, vagy annál magasabb. 

Mindhárom kategóriában a sajátos nevelési igényű diákok és hallgatók jelentkezését is várjuk.

A tanulmányi átlagnál a 2010/2011-es tanév I. félévét, illetve felsőoktatási intézményeknél a 2010/2011. tanév első félév vizsgaidőszakában letett vizsgák eredményének átlagát kell figyelembe venni.
 
A tanulmányi eredmény tekintetében csak számszerűsített átlag fogadható el!!

B./ Sporteredmények:

Azok a pályázók jelentkezhetnek, akik eredményesen szerepeltek 2010. évben a következő dokumentált, elfogadott, hitelesített és ellenőrizhető egyéni és csapatversenyeken, melyek a sportági szakszövetségek, valamint sportszövetségek hivatalos versenynaptárában szerepeltek. Több fordulós versenyek, bajnokságok esetében a 2010. évben lezárultakat vesszük figyelembe.

I. Első Ifjúsági Nyári Olimpiai Játékok, Felnőtt ill. korosztályos VB-EB, főiskolai VB,  Középiskolai Világbajnokság (ISF), valamint Világkupa (egyéni szám, vagy csapatverseny)     I-VI. hely

II. Hazai országos, vagy bp-i felnőtt bajnokságok egyéni számban,csapatversenyben           I-III. hely

III. Országos, vagy budapesti korosztályos bajnokságok,
országos egyéni számban   I-VI. hely
országos csapatversenyben    I-III. hely
budapesti egyéni számban     I-III. hely
budapesti csapatversenyben   I. hely

IV. Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság
egyéni számában     I-III. hely
csapatversenyben    I. hely

V. Diákolimpia országos döntő  
egyéni     I-VI. hely
csapat     I-III. hely

C./ Igazolások:

Tanulmányi eredmények:

A 2010/2011-es tanév első félévi tanulmányi átlageredménye, melyről az  oktatási-nevelési intézmény által a kitüntető címre jelentkező nevére kiállított félévi értesítő másolatát kell csatolni. A másolatot az intézmény vezetőjével hitelesíttetni kell (intézményvezető, vagy tanulmányi iroda aláírása, oktatási intézmény bélyegzője). Amennyiben a félévi értesítő vonatkozó oldala nem tartalmazza a tanuló nevét, úgy azt a másolatra a hitelesítés előtt rá kell vezetni.
Tanulmányi átlageredmény: a magatartás és szorgalom jegyek kivételével, az összes számmal meghatározott érdemjegy, vagy vizsgaeredmény számtani átlaga.
A csak szöveges értékelést kapott tárgyak eredményét a számításnál figyelmen kívül kell hagyni. A tanulmányi átlageredményt az adatlapon fel kell tüntetni!

Sporteredmények:

I.  esetén  országos sportági szakszövetség, vagy országos sportági szövetség
II. esetén  országos, illetve budapesti sportági szakszövetség, vagy sportszövetség
III. esetén  országos, illetve budapesti sportági szakszövetség, vagy sportszövetség
IV. esetén  Magyar, illetve Budapesti Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség
V.  esetén  Magyar Diáksport Szövetség
Sajátos nevelési igényű tanulók/hallgatók esetén a sportszövetségi igazolást a verseny jellege szerinti szakszövetségnek kell igazolni.
A sportedmények igazolását az adatlapon kell teljesíteni !

A bíráló bizottság javaslata meghozatalánál a tanuló, hallgató számára legkedvezőbb – egy eredményt –, a B./ pont alatt meghatározott versenyek legjobb eredményét és a tanulmányi átlagát veszi figyelembe.

A kitüntető cím adományozásáról a Fővárosi Közgyűlés dönt.

Figyelem!

Az adatokat a mellékelt nyomtatványon 3 példányban (1 eredeti és 2 példány másolat) kell benyújtani 2011. április 29-ig a Budapesti Diáksport Szövetséghez (1053 Budapest Curia u. 3.III. 1. emelet 2.).

Egyéb mellékleteket (pl. díszoklevél fénymásolata, fotó, stb.) az értékelésnél nem veszünk figyelembe.

Az adatlapok a Budapesti Diáksport Szövetségnél (1053 Budapest, Curia u. 3. III. 1. emelet 2.), valamint a kerületi oktatási és sportigazgatási szervezeteknél és a felsőoktatási intézmények testnevelési tanszékein igényelhetők, vagy letölthetők a Városháza honlapjáról. A kitüntető cím elnyerésével kapcsolatban információ kérhető: Thék Zsuzsa vezető főtanácsostól (telefon: 318-1547, 318-1638), vagy Németberta Sándor vezető főtanácsostól (telefon: 327-1289), illetve Pinnyey Richárd BDSZ főtitkártól (telefon: 266-7993).

A beadási határidő után, vagy postán határidőn túl feladott, illetve téves címre küldött, továbbá a formailag hibás, hiányos, vagy az elbírálásra alkalmatlan, valótlan adatokat tartalmazó kérelmeket a bíráló bizottság nem értékeli. Hiánypótlásra a kitüntető címre jelentkezőt nem szólítjuk fel.

A felhívás a jelentkezési lappal együtt fénymásolható!

Budapest, 2011. március

Tarlós István
főpolgármester
 

Az eredeti kiírás megtalálható a Főváros honlapján: http://www.budapest.hu/engine.aspx?page=news&artname=20110407-cikk-elenatanulasban

CsatolmányMéret
Microsoft Office document icon elen_a_sportban_2011_palyazati_adatlap.doc70.5 KB