Skip to main content

Elérhető a csatolt fájlok között a futambeosztások táblázata.

29 ország közel 400 evezőse, 13 dopping vizsgálat, 139 hajóegység, 78 futam, 13 döntő! Ezek a jellemző számai a 11. Egyetemi Evezős Világbajnokságnak, melyet 2010. augusztus 13-15 között rendeznek meg a Maty-éri Nemzetközi Kajak-Kenu és Evezős Központban Szegeden.

Dél-Afrikából, Ausztráliából, Argentínából, Kínából érkeznek sportolók, de az egyik legnépesebb küldöttséget Európán kívülről Kanadából fogadjuk, természetesen a legtöbb induló hazánkból várható.

A versenyen több friss világbajnok egység rajthoz áll és kuriózumként a versenybírók között is találunk Cambridge győztes kék nyolcasának egy legendás tagját és a svájci csapatban is érkezik egy szegedi családi gyökerekkel rendelkező vezető.

A Nemzetközi Egyetemi Sport Szövetség (FISU) 32 olimpiai sportága közül egyik legnépesebb és legnagyobb rendezvénye ez a világbajnokság, amelynek egyik főszervezője a Szegedi Tudományegyetem. A magyar csapat tagjai között is számtalan többszörös magyar válogatott és bajnok található, akik várják, hogy a szegedi közönség ismét megmutassa, plusz energiákhoz tudja őket juttatni az eredményes szerepléshez.

A hivatalos megnyitót – melyet természetesen a József Attila Tanulmányi és Információs Központban tartanak pénteken – egy látványos sportolói felvonulás előzi meg 18 óra 15 perctől kezdődően a Széchenyi tér- Kárász utca-TIK útvonalon.

A vállalkozó szelleműek a szombati középdöntőkre szervezetten kerékpárral is kitekerhetnek a “két kerékkel a VB-re” keretében, 9 óra 50-kor indulnak a Huszár Mátyás rakpartról.

Az igazi evezős csemegére és legnagyobb szurkolásra a vasárnapi döntőkön számíthatunk. Az első döntőt 9:30-kor indítják, a nyolcasok versenyére 12:06-kor kerül sor.

CsatolmányMéret
PDF icon entries_wuc2010.pdf97.87 KB