Skip to main content

A magyar ifjúsági evezős válogatott egy része a franciaországi Vichy-ben mérettette meg magát a Coupe de la Jeunesse (Ifjúság Kupa) versenyen, egy héttel a világbajnokság előtt.

A 12 ország (Írország, Nagy-Britannia, Franciaország, Hollandia, Belgium, Spanyolország, Portugália, Olaszország, Svájc, Ausztria, Lengyelország és Magyarország) részvételével létrehozott Coupe de la Jeunesse szervezet idén 26. alkalommal rendezte meg 12 versenyszámban az Ifjúság Kupát, melyen a 12 ország 304 versenyzője, 104 hajóban szállt vízre. Köztük a szerény létszámú magyar delegáció három fővel: férfi kétpárevezősben Pozsár Bence (Démász Szegedi VE) és Mikó Zsombor (Csepel EK) – edzőjük: Szierer János – és női egypárevezősben Várhelyi Réka (Démász Bajai SVSC) – edzője: Bartos Nándor. 

 

Mind a 12 számban, mindkét napon előfutamokat és döntőket is tartottak, az első napon férfi kétpárevezősünk harmadik helyen ért célba az előfutamából, ezzel beverekedte magát a délutáni döntőbe, ahol jó versenyzéssel, jól felépített taktikával, de az időjárás és vízviszonyok miatt kissé hátráltatva, a holland csapat mögött mindössze századokkal maradt le a dobogóról és végül az előkelő negyedik helyen értek célba.
1. SUI 7.24.26, 2. GBR 7.28.16, 3. NED 7.29.17 4. HUN (Pozsár, Mikó) 7.29.96

 

 

 

A fiúk a vasárnapi előfutamban megmutatták mire is képesek, az előző napi nyertes svájci csapatot utasították maguk mögé, és lettek másodikok, bejutva ezzel a döntőbe. Mindössze két órás pihenő után került sor a döntőre, ahol az egyes résztávokat egyenletesen teljesítették, érzésre és kinézetre is jó tempóban haladtak, de az előző versenyek többet kivettek belőlük, mint gondolták, az ötödik helyen tudtak végezni.

 

 

 

A csapat tagjai idén „kiöregszenek” az ifjúsági mezőnyből, de a sikeres U23-as válogatottban további lehetőség nyílhat számukra a világbajnokságon való részvételre.

 

 

 

Várhelyi Réka, női ifjúsági egypárevezősben mindkét napon a B döntőbe került, szombaton a nyolcadik, vasárnap a kilencedik helyen ért célba.

 

Réka elsőéves ifjúsági versenyzőként került a csapatba, első nemzetközi versenyén derekasan helytállt, jövőre az ifjúsági világbajnokságon való szereplésért dolgozik.