Skip to main content

Október 1-én a Dunai Regattán stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS) és a Magyar Evezős Szövetség.

Cseh Ottó, a Magyar Evezős Szövetség, és Juhász Péter a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség főtitkára

Az együttműködés célja az evezés fejlesztése a hazai és nemzetközi egyetemi evezős versenyeken való részvétel érdekében. 

A MEFS és MESZ az együttműködés keretében a felsőoktatási intézmények hallgatói és oktatói részére biztosítani kívánják az evezéssel kapcsolatos versenyszámok fejlesztését, új versenyszámok, események bevezetését. Az együttműködési megállapodás keretében mindkét szövetség az élsportolók részére biztosítja a nemzetközi és a hazai eseményeken való részvételt, illetve a szabadidősportban a hallgatók és oktatók részvételi számát növelve felhívják a figyelmet a mindennapos sportolás jelentőségére. 

Az együttműködés keretében a MEFS törekszik arra, hogy a hazai felsőoktatási intézményekben a kettős életpályamodell-rendszerében minél szélesebb körű támogatást kapjanak a MESZ igazolt élsportoló hallgatók, továbbá a MESZ-el együttműködve koordinálja és szervezi a kiemelt nemzetközi egyetemi sporteseményeken (EVJ, EVB, EEJ, EEB) való magyar evezősök részvételét.

„A Dunai Regatta is példásan bizonyította, hogy mekkora lehetőség van az egyetemi evezésben. Az együttműködés célja így nem is lehet más, mint hogy ezt a kiváló kapcsolatot a két szövetség között közösen fejlesszük tovább. Számos ötletünk van akár a közeli jövőt illetően is, bízom benne, hogy ezeket együtt véghez is tudjuk vinni.” – nyilatkozta Juhász Péter, a MEFS főtitkára az aláírást követően az együttműködésről.

A MESZ a minőségre helyezve a fő hangsúlyt, bővíti és dinamizálja az Evezős, az Evezős Ergométeres, a fixüléses Tízevezős valamint a Tengeri Evezős Magyar Egyetemi – Főiskolai Országos Bajnokság (MEFOB) rendszerét, olyan új versenyszámokat dolgoz ki, amelyek amatőrök, illetve oktatók számára is elérhetőek. A MEFS-sel együttműködik a Magyarországon megrendezésre kerülő, valamint tervezett kiemelt nemzetközi egyetemi sportesemények (ilyen például a 2024. évi Európai Egyetemi Játékok vagy ahhoz szorosan kapcsolódó esemény) előkészítésében, szakmai lebonyolításában.

Cseh Ottó a MESZ elnöke kiemelte, hogy az egyetemi evezés stratégiai cél. Az együttműködéssel azt szeretnék elérni, hogy minél többen lemenjenek a csónakházakba, megismerkedjenek az evezős sport klasszikus evezésen kívüli számos vállfajával, mint például az ergométeres, fixüléses vagy tengeri evezés.