Skip to main content
2009. június 03. - 13:10

Belgrade Trophy beszámoló

A Szerb Evezős Szövetség meghívására 14 versenyzővel utazott egyesületünk, a Démász-Szegedi VE Belgrádba, a Száva partjára, egészen pontosan a Duna és a Száva torkolatánál lévő Ada Ciganlija-n megrendezett nemzetközi evezős versenyre.Nagyobb szerepet a tanuló versenyzők kaptak, nyolc fővel képviselték a klubot. Külön megpróbáltatásként élhették meg fiataljaink, hogy a szerb rendszerben, 2000 méteren, előfutamos versenyek voltak kiírva, ahol a házigazdák már bárdlapátot használhattak. Mindezek tükrében kiváló eredménynek értékelem a tavalyi legjobb minis, Karai Róbert és az érmek számában vele azonos helyen álló Priváczki Ákos tanuló kétpárevezős két ezüstérmét, és a még kevesebb rutinnal bíró Kovács Zsófia „Csuvi”, Furdek Marcsi tanuló dubló szombati második helyét. A lányok vasárnap szkiffeltek, ahol Zsófi 6. lett.Fehér Ákos tanuló egypárevezősben mindkét nap 4. helyen ért célba szoros versenyben az ötödik és hatodik helyezettekkel. Tanulóink edzője Radics Béla és Szabó Gábor.Dobó Franciska vasárnapi evezése feledtette szombati előfutamát; megizzasztva ellenfeleit, összelapátolta negyedik ezüstérmünket. Hasonló eredményt hozott a Kiss Viktor Bence, Tari Jancsi kormányos nélküli kettes szombati versenyzése, ahol a Lele Máté, Bakacsi Norbert páros lett a 4. befutó. Vasárnap e két egység hátrébb csúszott a rangsorban.Június 27-28-án a vajdasági Palicsi-tavon megrendezésre kerülő nemzetközi versenyre nagy szeretettel invitáltak a szervezők, ahova nagy csapattal tervezzük az utazást.Dani ZsoltDémász-Szegedi VSE