A szerbiai Európa Bajnokság második napján a középfutamokból egy egységünknek sikerült továbbjutnia a holnapi “A” döntőbe, vagyis a legjobb 6 közé, a többiek pedig a “B” döntőben fejezik be a versenyzést.
Szombaton a magyarok közül elsőként Vermes-Lőrinczy páros szállt vízre könnyűsúyú kormányos nélküli kettesben. A fiúk végül a 6. helyen eveztek be a célba, ezzel pedig a holnapi “B” döntőbe jutottak be. Szintén a 7-12. hely valamelyikét fogja holnap megszerezni Matyasovszki Dániel, aki a könnyűsúlyú egypár evezős középfutamában alig pár másodperce a továbbjutást jelentő 3. helytől, az 5. helyen ért célba.
A következő magyar vízre szálló Bene Dorottya volt, aki az első 500 méteren az első helyen haladt, majd végig a továbbjutást érő 1-3. hely valamelyikén volt. Dorottya a 3. helyen evezett át a célvonalon, ezzel pedig bejutott a legjobb hat közé, így vasárnap az “A” döntőben éremért küzdhet.
Galambos Péter, Csepregi Gábor összeállítású egységünk a középfutamban a 6. helyet szerezték meg, ezzel ők is a “B” döntőig jutottak el.
A Simon Béla, Juhász Adrián, Tari János, Széll Domonkos kormányos nélküli négyes egységünk a “C” döntőben a másodikok lettek, ezzel pedig összesítettben a 14. hely a fiúké.
A vasárnapi magyar vonatkozású program:
8:40 Vermes Péter-Lőrinczy Péter: könnyűsúlyú kormányos nélküli kettes, B döntő
8:46 Matyasovszki Dániel: könnyűsúlyú egypár, B döntő
9:10 Galambos Péter-Csepregi Gábor: könnyűsúlyú kétpár, B döntő
11:03 Bene Dorottya: könnyűsúlyú egypár , A döntő
-SB-