Skip to main content

Pétervári-Molnár Bendegúz második helyen végzett az egypárevezősök negyeddöntőjében és a középfutamba jutott az Tokióban zajló ötkarikás játékokon.

Tokióban az evezős program harmadik, vasárnapi napján Bende a harmadik negyeddöntőben állt rajthoz. A futamot végig a riói ezüstérmes horvát Damir Martin vezette, és a rajttól kezdve gyakorlatilag a táv teljes szakaszán Bende stabilan tartotta a második pozíciót. A japán versenyző végig üldözte Bendét, időnként egy hajón belül meg is tudta közelíteni, ám a sorrend végig változatlan maradt. Kettejüknek sikerült ezzel leszakítani a 4. helyen haladó, kieső pozícióban lévő perui szkiffest. Bende tehát egy kiváló versenyzést követően második helyen haladt át a célvonalon, és ezzel középfutamba jutott!

Ezzel Bendének már most sikerült javítania a riói olimpián megszerzett 14. helyéhez képest!

A középfutamra július 29-én, csütörtökön magyar idő szerint hajnali 04:10-kor kerül sor.

Eredetileg egy nappal korábban versenyzett volna, ám nagyon erős szél várható, ezért a programot módosítani kellett.

Szívből gratulálunk Bendének ehhez a kiváló versenyzéshez! Nagyon sok sikert kívánunk a középfutamban! Mindent bele!

Egypárevezős – 3. negyeddöntő
1. Damir Martin (Horvátország) 7:17.71
2. PÉTERVÁRI-MOLNÁR BENDEGÚZ (EDZŐ: MOLNÁR ZOLTÁN, MAGYARORSZÁG) 7:24.63
3. Ryuta Arakawa (Japán) 7:26.04
4. Alvaro Torres Masias (Peru) 7:31.85
5. Jan Fleissner (Csehország) 7:37.01
6. Vladislav Yakovlev (Kazahsztán) 7:39.47

Fotó: Búcsú Vera/Art of Rowing